Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)

Székely György: „Folyton lobog". Hont Ferenc pályaképe

Székely György: „Folyton lobog" Hont bázisnak tekintette igazgatói pozícióját. Elképzelése szerint: „az Akadémiához saját színházat tervezek, amely egyesítené az ifjúsági és gyerekszínpadot, a Kamaraoperát, a Táncszínpadot és Stúdiót." Konkrét lépésként bejelentette a színiakadémia igényét a Madách Színházra (ma: Örkény István Színház). A polgármester azonban már augusztus 17-én kiad­ta a játszási engedélyt 1948. augusztus 31-ig terjedő érvényességgel. A Nap­lóból az is kiderül, hogy a főváros hajlott az ifjúsági színház és a kamara­opera működését finanszírozni. Egyelőre azonban még nem volt pénz. Hont az indításhoz tőkést és tőkét keresett, és 1945 karácsonya körül meg is talál­ta Gerbner György személyében, akinek 1939-ben Prométheusz-fordítását adták elő az akkori Egészségügyi Minisztérium előadótermében. Gerbner az Amerikai Egyesült Államokból mint amerikai hadnagy látogatott haza, és „ő adta a tőke egy részét is a Madách Színházhoz" - írta Hont a Naplóban 1945. december 25-én. Hivatalos jelentés szerint a Madách Színházat „a Szín­művészeti Akadémia gondjára" bízták. 1946. január 18-án a színház prog­ramismertető sajtófogadást adott, melyen a régi barát, Ortutay Gyula, sőt Rákosi Mátyás is megjelent. Hont 1946. január 10-én a Magyar Tudományos Akadémián megalakította a Tudományos Intézetet - „egyelőre két osztály­lyal". A Pedagógiai Osztály élén Sík Sándor, Márkus László és Galamb Sándor állt, a Kultúrpolitikai Osztály tagjaiul Kárpáti Aurélt, Abonyi Gézát és Pátzay Pált kérte fel. Ezen a területen tehát sikeres alapítóként, távolabbi munkák előkészítőjeként kezdett működni. Hont Ferenc ekkor bekapcsolódott az aktuális kulturális politikába. 1946. január 28-án Révai József vezetésével megalakult a Központi Bizottság értelmiségi bizottsága. Vezetőjéül Rajk Lászlót választották. A „főbizottságba" Révai mellett Lukács György, Major Tamás került. A „művészeti albizottság­ba" a különböző művészeti ágak képviselői mellett - a Napló fogalmazása szerint: „Rajk javaslatára" - Hont. Ezen belül a Színházi Szakbizottság titkára és a Filmpolitikai Bizottság tagja lett. Mindezek ellenére már február 3-án saját „lankadásáról" számolt be önmagának: „Mit akarok? Miért harcolok most? Tisztázott-e saját szerepem, célom, az egészen belül?" Ezután hossza­san sorolja föl azokat a tevékenységi köröket (nem először és nem utoljára), amelyekkel foglalkoznia kell(ene). A bizottsági teendők mellett a színi­akadémia és a Madách Színház körüli munkákat minősítette a legfontosab­baknak. Oldalakon át részletezte ezeket. Végül azt a következtetést vonja le, hogy „még jobban koncentrálnom kell és csökkentenem a tevékenységi területeket anélkül, hogy pozíciókat adnék föl". A Madách Színház jogi 147

Next

/
Oldalképek
Tartalom