Gajdó Tamás: Színház és politika (Színháztudományi szemle 37. OSZM, Budapest, 2007)
Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében
Korossy Zsuzsa: Színházirányítás a Rákosi-korszak első felében feldolgozást. Gáspár Margit „nevetve-oktató, harcosan pártos" darabot szeretett volna készíteni. Úgy gondolta, hogy amennyiben az elméletileg jól képzett szakemberek bizonyos csoportjának a darab ellenforradalminak hatott, akkor baj van: „Vagy az én szemem hibás, vagy az övéké." 27 5 A lehetséges ítéletet is kimondta saját munkája felett: „Egy kétségtelen: ha igaz az, hogy azon a poszton, ahová pártunk rendelt, ellenforradalmi darabokat gyártatok, miközben azt hiszem, hogy hasznos kommunista munkát végeztem, akkor nem maradhatok a helyemen, egy percig sem." 27 6 Gáspár a „kultúrkáderek" Janus-arcúságát elégelte meg. A szakma egy része csak hangoztatta az operett fontosságát, de ha a színpadon meglátta Latabárt, lesújtón legyintett. Véleménye szerint az arisztokratikus fanyalgással kezelt operett műfaját sokan illették igazságtalan kritikával: „Nem művészet, mondják ki a szentenciát és közben nem értik meg, hogy a dolgozók egészséges nevettetése a művészet terén is tulnövekvő [sic!], élettani probléma." 27 7 Az ügy Révaihoz is eljutott, s sietve egyeztetett Rákosival. Berczeller Antal, a Színházi Főosztály vezetője január végén kelt jelentésében azt írta Révainak, hogy a darab bár „szatírájában nem Cervantes vagy Swift", politikailag megfelelő, s a kifogásolt mondatot „enyhén szólva baloldali nagyképűség" Rákosi személyével és perével kapcsolatba hozni. 27 8 Révai is megtekintette a darabot, s nem értett egyet Berczellerrel. Az előadást viszonylag jónak találta, azonban az ominózus mondatot - Rákosinak megfogalmazott véleménye szerint - Gáspár Margitnak javítania kellett. Az eset végére Rákosi tett pontot. Miután helyt adott Révai véleményének, február elején Gáspár Margittal telefonon tisztázta az ügyet. A vidéki színházak közül a Szendrő Ferenc irányítása alatt működő Miskolci Nemzeti Színházat találták a kultúrpolitikai elvárások szempontjából leginkább megfelelő intézménynek. Az 1949-1950-es évad első felében mindössze a szovjet darabok arányát kifogásolták; Szofronov Moszkvai jellem háromfelvonásos színművén kívül csak két zenés darab szerepelt a műsorban. 27 9 Ezt a hibát a következő félévben már kijavította Szendrő. 1950 tavaszán három szovjet színművet is színpadra állítottak. 28 0 A győri Dunántúli Népszínház vezetőjének, Gál Istvánnak a kezdeti bizonytalanságot, a pártos állásfoglalás hiányát vetették szemére. Hasonló kritikát kapott az évad első felére vonatkozóan a társas viszonyban lévő szolnoki-kecskeméti színház. Később azonban e teátrum is „sokat fejlődött, talán a legtöbbet mind között. Néhány oda nem való ember eltávolítása után politikai és
