P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Galgóczi Krisztina: A testbe zárt szavak - Mítosz, trauma és terápia Ibsen Hedda Gabierében

Galgóczi Krisztina nevén szerepel, legalább ennyiben próbálja meg nem történtté tenni házasságát, másrészt azt jelzi, hogy identitását csak az apához képest tudja még úgy-ahogy megfogalmazni. Az ő választási lehetőségei is meglehetősen korlátozottak voltak, s számára sem létezett igazi alternatíva, még ha a szabad választás lehetősége a látszat szerint meg is adatott neki. A két férfi, aki életében komolyabban felmerült, az alkoholista, nonkonformista fiatal tehetség, Lövborg, csakúgy nem lett volna megoldás életére, mint a kisstílű, éretlen, tehetségtelen, ámbár jóindulatú középosztálybeli Tesman. A két férfi Ibsen más darabjaiban is megjelenő férfi alterego-páros (Sigurd és testvére; Alving és Mandels; Wangel és az Idegen; Rubek és Ulfhejm) képviselői, akik tökéletes ellentétességükkel egészítik ki egymást. Az egyik szőke, a másik barna, az egyik szikár, csontos arcú, a másik kerekded, puhány, az egyik teljesen aszexuális, a másik az élvezetek rabja, az egyik teljesen középszerű, a másik kirobbanó tehetség. Ez a két férfitípus, hasonlóan Ibsen ellentétes nőalakjaihoz is, nem egymás alternatívája, hanem kiegészítője. Ebből következik, hogy egy feladat teljesítéséhez valójában két férfira van szükség, ahogy ezt láttuk Wangel és Arnholm közös terápiájánál, de ugyanez történik a könyvvel is a Hedda Gablerben: az egyik megírja és elveszti, a másik megtalálja és lejegyzi. Akkor jöhetne létre harmónia férfi és nő között, ha ezek a szétszakított férfiés nődarabok újra egyesülni tudnának, illetve fordítva: attól tűnnek olyan reménytelennek az ibseni kapcsolatok, hogy mind a nők, mind a férfiak összeegyeztethetetlen darabokra estek szét. Hedda választását ugyanakkor felfoghatjuk úgy is, hogy ő a végtelen bizonytalanságával szemben a biztosabb szárazföldi megoldást választotta, ami most azonban fojtogatja. A választás, mint lehetőség a darab során azonban újra felmerül, ezúttal sokkal súlyosabb formában, minőségileg is más szinten, abban a szférában, amely valójában isteni hatáskörbe tartozik. Hedda nem éri be kevesebbel, ha más lehetősége nincs, mint azzal, hogy élet és halál kérdése fölött döntsön: ha nem kaphat meg mindent, akkor legyen inkább a semmi. Ez egyszerre isteni és infantilis gesztus: a mindenható kisgyerek mindent akaró fantáziája ötvöződik benne a földi terhektől való könnyed elrugaszkodással. A Hedda Gabler ugyanakkor más szempontból is ellentétes irányú kísérlet, mint A tenger asszonya. Hedda ugyanis Ellidával ellentétben - mint már említettem - nem beszél, hanem beszéltet. Hedda és Lövborg között a múltban egy hasonló vallomásszerű kapcsolat alakult ki, mint Ellida és a férje között, azonban ellentétes szereposztásban, és merőben más végkifejlettel. Lövborg utólagos interpretációja szerint Hedda hol furcsa varázserővel rendelkezett felette, hol erővel kifaggatta. Akárhogy is volt, kialakult köztük egy speciális viszony, melyben Lövborg, mint egy gyóntató atyának, illetve a kontextust ismerve, pszichoterapeutának a legintimebb gondolatait, vágyait, tetteit vallotta meg. Egyszer azonban vélhetőleg túl messzire merészkedett, s felrúgta azt a kényes egyensúlyt, amely ezt a kapcsolatot fenntartotta. Azaz, felborította az egyezményesen kialakított szerep48