P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)
Galgóczi Krisztina: A testbe zárt szavak - Mítosz, trauma és terápia Ibsen Hedda Gabierében
A testbe zárt szavak ben fekvő válaszokat adni. A mitikus háttér feltárása tehát éppen hogy kiegészíti a középső időszak realista, pszichologizáló drámáinak értelmezését, természetesen csak akkor, ha ezáltal nem leegyszerűsítjük az egyes drámai alakokat, mechanikusan behelyettesítve őket egy-egy mitikus figurával. 1 4 Jacobsen szerint a mitikus és archetipikus elemek lényegesen jobban szervülnek a darabok anyagával, s már nem pusztán díszítőelemként léteznek, mint a korai művek némelyikében, mivel ezekben a középső darabokban a mítosz és a folklór nem nyílt, hanem rejtett formában jelenik meg. A mítosz tehát Norris szerint, követve Northrope Frye 1 5 elméletét, metaforaként működik ezekben a művekben: kitágítja az egyes karakterekhez kötődő asszociációs hálót, történeti mélységgel tölti meg a figurákat, és az egyes felől még inkább az általános és a tipikus felé tolja el értelmezési lehetőségüket. Az a tendencia, hogy a korai darabok után a mitikus allúziók egyre láthatatlanabbá válnak Ibsen darabjaiban, hasonló ahhoz, ahogy a civilizációs folyamat során a mitikus alakok is egyre inkább absztrakt formát öltöttek és részben interiorizálódtak. Jacobsen a démonok alakulástörténetét követve fejti ki azt a gondolatmenetet, hogy úgy váltak a démonok absztrakt ideává, s alakultak fokozatosan belső démonokká, ahogyan az ember távolodott a természettől, s vált számára egyre kevésbé fenyegetővé a kívülről érkező veszély. A démoniságnak ez az interiorizációs folyamata különösen jól követhető a vizsgált három darab, A tenger asszonya, a Hedda Gabler és a Solness építőmester egymáshoz való viszonyában. A legelsőben a csábító démon egy másik alakban, az Idegenben ölt formát, s vele kell megküzdenie a hősnőnek. Őt kell meghatároznia, a hozzá való érzelmeket és vágyakat felismernie ahhoz, hogy képes legyen önmaga helyét is megtalálni. A darab narratív váza az archetipikus történetek mintáját követi, ahol a csábító erő az egyénről leválasztva, külső megjelenítést kap. Hedda esetében a démon már őbenne van, s éppen ezért lényegesen nehezebb vele megküzdenie. Vágy és azt kontrolláló erő tehát egy személyben lakozik, és itt vívja meg harcát felemésztve ezzel az én erőit. Solness esetében a kettő kombinálódik: a felbujtó démon Hilde személyében testesül meg, a vágy démona, mely szimbolikus formát ölt, azonban Solness lelkében lakik, s onnan kell előcsalogatni. Norris ugyanakkor Ibsen érett darabjaiban - Levi-Strauss kategóriáját használva - saját mitémákat, előre gyártott elemeket feltételez, s ezek felgöngyölítése, egymásra vetítése nyitja meg az utat a darab mélyebb rétegei felé. Ezek a mitémák, mint például a váratlan látogató, az önfeláldozás, a betegség és annak gyógyítása, a gyerekhalál, szinte minden darabban megjelennek, „s nemcsak úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a cselekmény egyes elemei, hanem mint egy 1 4 Jacobsen és Leavy említett munkáját e tekintetben némi óvatossággal érdemes kezelni. Az egyes darabok elemzésekor hajlamosak akkor is rákényszeríteni egy leszűkített, ellentétpárokra épülő mintát (természet-kultúra, földi-transzcendens, férfi-nő) a szereplők viszonyaira, amikor az nem gazdagítja, hanem szimplifikálja ezáltal viszonyukat. 1 5 The Koin of Myth: Myth as Universal Language, in: Myth and Metaphor, 1990. 33
