P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)
Gajdó Tamás: Molnár Ferenc dramaturgiája és előzményei
Gajdó Tamás Máshol is megfigyelhető Molnár vígjátékaiban, hogy sokszor csak azért csinál két poént valamivel, hogy harmadszor aztán ne csak csattanjon, hanem szikrázzon, robbanjon, rázza meg az egész nézőteret. Azért tudatosítja például két mulatságos jelenetben, hogy a lakájt Dvornicseknek hívják a Játék a kastélyban, hogy a harmadik felvonás elején a Titkár „Devorniénak" szólíthassa, s a franciásított névből gúnyt űzhessen. 16 3 Szívesen idéztem volna a francia szerzőktől példákat a szellemes dialógusokra, de ezen a téren Molnár messze túlszárnyalta őket. Náluk az ismétlés, az „időzített bomba" túl hamar robban, legfeljebb egy-két jelenetet tudnak várni. S csak azonos szó vagy mondat azonos értelmű ismétlésével nevettetnek. S még a vaudeville-ek és bohózatok szerzői sem csináltak olyan bravúrt, hogy egy felvonás legyen a két egymáshoz köthető mondat között. S még egy lényeges különbség: noha Molnárnak is vannak színfalhasogató „bemondásai", a francia drámaírók műveiben szinte ismeretlen a nem öncélú nyelvi humor, a cselekményből és a jellemekből táplálkozó ötlet és éle. Molnár Ferenc mint egy karmester gondoskodott arról, hogy „minden szereplő kapjon mondanivalót, azt és pontosan annyit, amennyi kell; és pontosan akkor vágjon bele, amikor kell; hogy a szavak, amelyek esnek, mind a célt szolgálják, bennük legyen a tempó irama". 16 4 Az eddigiekhez sok mindent hozzátenni már nem lehet. Az előzmények ismertetésében, a szereplők mozgatásában, a felvonásvégek és a nagyjelenetek megszerkesztésében Molnár Ferenc egyenletesebb teljesítményt nyújtott, mint elődei: jobban ismerte a műhelytitkokat. Egy „tanítványnak" ez mindig is könynyebb. De ne legyünk igazságtalanok! Ne állítsuk, hogy a piéce bien faite-ek nincsenek olyan jól megcsinálva! Akadnak itt meghökkentő fordulatok, szellemes dialógusok, csattanós felvonásvégek és remek nagyjelenetek. De Molnár Ferenc még ezt is felül tudta múlni. S közülük néhányat ( Olympia, Játék a kastélyban, Egy, kettő, három) lehetetlen túlszárnyalni. S van még egy nagyon fontos különbség Molnár és a franciák között. Hevesi Sándor így emlékezett meg erről a drámaírói iskoláról: „Sardou [...] csakis a színpadi sikerre függesztve a szemét, kitűnő és hatásos meséket eszelt ki, meglepő és robbanó fordulatokkal, olyan leleményes és biztos felvonásvégekkel, amelyek ma is bámulatba ejthetnek akárkit - s mégis ezek a mesteri technikával felépített darabok reménytelenül elavultak, és a színpadon többé életre nem kelthetők." 16 5 Molnár vígjátékai azonban ma is szórakoztatóak. S ezek a színdarabok hozzátartoznak az 1910-es, 1920-as évek Magyarországáról alkotott képhez. Molnár Ferenc drámáin keresztül megtudhatja a ma embere, hogyan és min mulatott a pesti polgár. Ezt annál is inkább megteheti, mert ahogyan Bécsy 16 3 Molnár Ferenc: Játék a kastélyban. 541., 351. és 374. 16 4 Schöpflin Aladár: Egy-kettő-három - Marsall. Molnár Ferenc két egyfelvonásosa a Vígszínházban. Nyugat, 1929. II. 500. 16 5 Hevesi Sándor: Színház. Bp., 1938. 60. 246
