P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

I—II. levél (ford. H. Végh Katalin) Nánay Fanni-. A próféták és követőik

Nánay Fanni nek ne lettek volna személyes élményei valamilyen szabadságharcról" (Spiró, 1986: 145). A lengyelek - ellentétben más kelet-közép-európai nemzetekkel - a dráma és színház területén is előzményekre tekinthettek vissza: a Varsói Nemzeti Színház már 1765-ben létrejött, több mint fél évszázaddal a magyar nemzeti színjátszás intézményének megszületése előtt. A Varsói Nemzeti Színház udvari színházként létesült, és emiatt korán kitermelte a klasszicista dramaturgia lengyel válfaját. Tehát a lengyel drámairodalomnak nem kellett külföldi példákhoz nyúlni, vagy saját őstörténetet kreálni. így vált az élő színház „a nemzeti lét egyetlen szentélyévé" (Pályi, 1998: 24). A színház kiemelkedő szerepének természetesen a Lengyelországot felosztó nagyhatalmak is tudatában voltak, így az 1830-as forradalom után a cári területen egymás után zárták be a színházakat. Legjobb helyzetben a Habsburg fennhatóság alatt álló területek színházai voltak, viszonylagos szabadságot élveztek, sőt az ország poroszok által megszállt részére is „turnézhattak". Ebben a politikai és kulturális szituációban jelent meg Mickiewicz, akinek legendás és ellentmondásos alakja rendkívüli hatással volt a nemzet identitásának megőrzésére, de ami ennél is fontosabb, a lengyel drámairodalomra és színházművészetre - egészen napjainkig. „A lengyel színház mitológiájának" kiindulópontja tulajdonképpen Mickiewicz művészete, s mindenekelőtt az Ősök (Dziady) című versdrámája. Ahhoz, hogy megértsük a lengyel színház máig élő mitológiáját, röviden át kell tekintenünk az „archetípust", az Ősöket. A cím egyrészt a nemzet őseire, másrészt egy pogány rítusra utal, amelyet Mickiewicz korában - a keresztény szertartás, a halottak napja mellett - még mindig ünnepeltek. Lényege, hogy az összegyűlt résztvevők megidézik a halottak szellemét, étellel, itallal kínálják, majd jókívánságokkal látják el, így a nyugtalan szellem is nyugalmat találhat. Mickiewicz drámája (amely nem egységes mű, hanem több részletben megírt töredékek későbbi rekonstrukciója, amely azonban a hagyomány által szentesített végleges formát nyert) e szertartással indul. A különböző kóbor lelkek megidézése után hívatlanul megjelenik Gusztaw,

1 a boldogtalan szerelmes szelleme. Gusztaw azonban a továbbiakban nem elvesztett szerelmén kesereg, hanem a nemzet megmentéséért áldozza fel életét. Ez nem csupán elhatározás, hanem metamorfózis, hiszen Gusztaw a börtönben átalakul Konráddá („itt halt meg Gusztaw 1823 novemberében; itt született meg Konrád 1823 novemberében"

2 - írja a főhős a cella falára). Konrád Mickiewicznek egy korábbi művéből, a Kondrad Wallenrodból lép elő, amely egy litván monda alapján szintén a nemzetért önmagát feláldozó hős témáját járja körül. Konrád fellázad Isten ellen, az „ész-csata" helyett „szív-csatát" hirdet. Monológja a lengyel irodalom híres „nagy improvizációja", s a rögtönzéseiről híres Mickiewicz tulajdonképpen saját magát rajzolja meg e szerepben. A darab 1 A nevek átírásában Bella István fordítását követem. 2 Adam Mickiewicz: Ősök. Ford. Bella István. Budapest, Beza Bt., 2000. 397. 186