P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Leonyid Nyikolajevics Andrejev. Levelek a színházról.

Leonyid Nyikolajevics Andrejev és ezzel párhuzamosan a folyamatos sikert. Különböző atmoszférájú és felépí­tésű darabok küzdenek egymással, gyengítve a realizmus és a szimbolizmus végletei közé vettetett színészt, egyszer izzadtsággal és vérrel ajándékozzák meg, máskor még az árnyékától is megfosztják. Miután már így tönkretették a színészt, ezek a különféle darabok tönkreteszik a nézőt is, aki minden bemutató előtt igazi kérdőjellé válik - hát hogy is lehetne így szert tenni valódi néző­közönségre, amely állandó és összehangolt, amikor a színház maga belülről darabokra hullik szét. Ez a kiválogatódás még néhány szerző, illetve néhány darab hatására is végbemegy, de ebben is kevés vigasz rejlik a színház számára. Vegyék alaposan szemügyre azokat a darabokat, amelyeket több százszor is játszanak, és meggyőződhetnek arról, hogy ezek egyáltalán nem a legerősebb alkotások, hanem csak a leghozzáférhetőbbek, s ennek következtében a leg­primitívebbek, a legkönnyebben érthetőek, igénytelenek és üresek. Gyakran olyan formájúak és ízlésűek, mint a jobb darabok, de ez csak hiú illúzió, és amelynek sikerében csak a darabra összeválogatott színészek bíznak: a jóindu­latú nézők (mert ők tudják, hogy mire mennek) a színházban megteremtik azt az atmoszférát, amelyben a hiányosságok nem tűnnek fel, az érdemek pedig fel­erősödnek, és általában minden jól megy. Minden darab egy kicsit válogatást is végez, ha már túlélt néhány tucat elő­adást, de azért milyen rettenetes nagy ostobaság, micsoda elítélése a mai szín­ház egész rendszerének - ezek az első előadások! A színházba csak néhányan mennek teljesen tudatosan, a többi meg úgy, mint a nyáj: mert kell. De azok is, akik tudatosan mennek, egyáltalán nem tudják, még csak nem is képzelik, mi vár rájuk: azt ígérték, hogy valami különlegessel fogják elkápráztatni őket (azzal például, hogy X. Y. festette a dekorációt), azaz a látvánnyal, ez és ez szerezte a zenét, valamint ez és ez lesz a rendező... és mindig csak ez az X. és Y.!..., de hogy elégedett lesz-e, avagy kínlódás lesz ez az egész, azt senki sem tudja. A színházak meg még szándékosan növelik is ezt a homályt, nem értvén, hogy minél mélyebb ez a titok, annál nagyobb lesz a felesleges és ártalmas tömeg, amelyik majd a színházba látogat. 6. Most pedig képzeljenek el egy olyan kinematográfot, nem olyat, mint ez a mostani, ezekkel a halottszem, fekete figurákkal, amelyek síkban rángatóznak a sík, fehér falon, hanem olyat, amilyen lesz... hamarosan. A hatalmas technika megsemmisítette a remegést, megnövelte a filmszalag érzékenységét, visszaad­ta a tárgyak természetes színét, és meg tudta jeleníteni a természet perspek­tíváit. De mi lesz ez? Ez egy ötdimenziós tükör lesz, amelyben nem önök fognak visszatükröződni. Mi ez? Technika? Nem, mert a tükör nem technika: a tükör csupán az élet másodszori visszatükröződése. És halott lesz? Nem, mert sem 170

Next

/
Oldalképek
Tartalom