P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

H. Végh Katalin: Egy elfeledett színházteória az orosz századfordulóról

Egy elfeledett színházteória az orosz századfordulóról írás: A. Belij: A színház és a modern dráma [1905], A. Blok: A drámáról [1907], Jevreinov: A teatralitás apológiája [1908], Vjacseszlav Ivanov: A csillagokhoz [1909], Mejerhold: A színházról [ 1913D A megszülető teóriák közös eleme a régi színház és a realista-naturalista dráma elutasítása, és az a törekvés, ami a színháznak olyan szerepet és jelentőséget tulajdonít, amely jóval túlnő a színház ez idáig betöltött esztétikai-nevelő funkcióján. A reform központi kategóriájává teszi az embert - a befogadó-néző személyében -, és annak antropológiai értelemben vett újraértelmezését kísérli meg. A színházban közösségformáló erőt lát, az emberek újkori - szakrális-kultikus - egyesülésének színterévé kívánja avatni a színházi teret.

3 Vagyis le akarja bontani azt a merev határt, amely ez idáig a színpadot a nézőtértől elválasztotta, és a nézőt csupán passzív - befogadói - szerepre kárhoztatta. Ebben az értelemben az orosz színházmegújító törekvések az új európai színházi reform kialakulásának is szerves részét képezik. Másrészt megtörténik a színházi jel eszköztárának radikális újraértelmezése is. A színházmegújító törekvések mozgató ereje tehát a színház nézőtere és az alkotás tere közti határ lebontása volt, a csupán esztétikai funkcióra korlátozódó merev színházértelmezés megszüntetése. Jól példázza ezt Vjacseszlav Ivanov teoretikusi tevékenysége. Számos cikkében utal arra, hogyan válhat a színház a „lélek egységének" helyreállítójává, egyfajta „átlényegülés" kultikus-szakrális terévé: „A színháznak végérvényesen fel kell tárnia saját, dinamikus lényegiségét, vagyis nem lehet tovább csak látványra épülő színház. Elég volt a »látványból«, nem kell circenses. Szeretnénk összegyűlni, azért, hogy alkossunk, közösségi módon »cselekedjünk«, és ne csak a látványban gyönyörködjünk: »zu schaffen, nicht zu schauen«. Elég volt az utánzásból, mi cselekedni akarunk. A nézőnek is alkotóvá, a cselekvés résztvevőjévé kell válnia..."

4 A szimbolista színházteóriákkal párhuzamosan két olyan elmélet is kidolgozódik Andrejev drámaelméletének kortárs elképzeléseiként, amelyek a színházfelfogás nem szimbolista, hanem avantgárd poétikai jegyeit mutatják fel. Az első ilyen jelentős színházteória Ny. Jevreinov munkássága alapján bontakozik ki, a másik avantgárd teória pedig a jevreinovi örökséget továbbgondoló mejerholdi színházelképzelések keretei között jön létre. Andrejev színházelméletének szimbolizmus ellenes intonációja egyértelmű: a látvány kategorikus megtagadása a szimbolizmus dekorativitásának megtagadására utal, azokra a törekvésekre reflektál, amelyek a látványt a színházi struk3 Ezzel kapcsolatban lásd Maria Cymborska-Leboda budapesti előadásait, amelynek anyaga az ELTE Orosz tanszékének könyvtárában megtalálható - H. Végh Katalin. 4 Ivanov, Vjacseszlav : Hooaa opeuHunecKux 3noxa u meamp őydymeeo - 95. 153