P. Müller Péter: A modern színház születése (Színháztudományi szemle 35. OSZM, Budapest, 2004)

Tompa Andrea: Az orosz századelő művészete és a teatralitás

Az orosz századelő művészete és a teatralitás Szomov következő képeinek hátterében egy udvari ünnepség zajlik, amelyet nemcsak az ott felbukkanó alakok jeleznek, de legfőként az ünnepség nagy attrakciója, a tűzijáték. A Kolombina nyelvecskéje (JL3BMEK KOJIOMŐUHU, 19131915) ugyanolyan erotikus pillanatfelvétel, mint azok, amelyek a szerelmi légyottokról készültek. A dominót és álarcot viselő Kolombina mintha az ünnepségről szökött volna meg és állt volna a voyeur festő elé. Ezeken a képeken új elem, színházi kiegészítő a jelmez és a maszk. Egy másik kép már az Olasz komédia UdmajibMHCKax KOMedux, 1914) címet viseli, felvállalva azt, hogy itt már semmiféle valóság nincs a színházi valóságon kívül. A háttérben tűzijáték, előtérben pedig maszkos, dominós alakok láthatóak: Harlekinek, Kolombinák, Pierrot-k. Az olasz komédia tematikáját Benois is megfesti, két képen is. Benois képeit azonban az különbözteti meg Szomovétól, hogy nála hangsúlyozottan színházban, színpadon vagyunk, ahol egy commedia dell'arte előadás zajlik; a kép szüzséje tehát nem valóságként, hanem színházi előadásként jelenik meg. Benois-nál nemcsak a színházi valóság létezik, de léteznek nézők, függöny, zenekari árok, zenészek is. Az Olasz komédia (HmajibxHCKax KOMeduji) 1906-ban festett első változata a Szerelmes levél(JIWŐOQHÜX 3cinucKa) alcímet viseli. A színpadi jelenetet ábrázoló képen a commedia dell'arte öt figuráját láthatjuk, s ha a képet jobban megvizsgáljuk, kibontakozik a színpadi történet is. A színpad előtt zenekar van, karmesterrel. A képet vörös színházi függöny keretezi (ugyanilyen szerkezetű volt a Képes ábécé „Színház" szava is; lásd az I. illusztrációt). A festmény nézői szempontja azonos a színpadi cselekményt a nézőtérről figyelőkével, azaz a színházi és képzőművészeti nézőpont, a kép nézője és a színház nézője azonos szempontból nézi a színpadot. Benois azonban fest egy másik képet is ugyanezzel a címmel és ugyanabban az évben (lásd az II. illusztrációt). Minden, ami a képen látható, ugyanaz, mint az előzőn volt, egy lényeges különbséggel: a kép nézőpontja fordult meg. A színpadot most nem szemből látjuk, hanem hátulról. Most szemből az előadás nézőit látjuk. A színpadon mindenki akcióban van, Benois a színészek dinamikus mozgását ábrázolja. A képnek mélysége van (szemben például Szomov két képsíkban, díszletszemen megfestett, mélység nélküli képeivel), a legnagyobb alak a nekünk háttal álló, lendületes mozgásban lévő dominós Harlekin. A kép szerkezete, a színpadi akció ábrázolása, a nézőteret is magába foglaló színházi tér, a mélyülő perspektíva a kép realizmusát hivatott hangsúlyozni. Szomov képei - az uralkodó dekorativitás, az alakok kidolgozatlansága és statikussága, a síkban való ábrázolás - kétdimenziós, tehát valóságos dimenziókkal nem rendelkező, stilizált világot ábrázolnak. Ugyanakkor Benois az ábrázolási mód realizmusával a szüzsé viszonylagosságát hangsúlyozza. Hiszen Benois képén (mindkettőn) két valóság van: egy nézői és egy színpadi. A színpadi világ viszonylagosságát, reális dimenzióinak hiányát már az első kép is hangsúlyozza, mivel Benois a képre nézőket is fest, amellyel ezt mondja: nem a valóságban, hanem színházban vagyunk. Amikor azonban a második képpel megfordítja ezt a valóságot, és nem a nézők nézik a színpadot, hanem mintegy a szín125