P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)
Struktúrák és életutak emlékezete - Rajnai Edit: Színikerületek
Színikerületek amelyet ekkor szintén nem vettek figyelembe az volt, hogy éppen ezek a társulatok a kistelepüléseken, rövid játszási idő alatt, csak kisebb csoportokra szétválva, osztott társulatként boldogulhattak, vagy úgy, hogy az igazgató a nyári évadra csak társulata egy részét tartja meg, a többi tagot elbocsátja. Az osztott társulat, bár előfordult, mégsem volt túl gyakori. Az időszakos áttérés erre a működési formára a nyári évadokban eléggé megbolygatta volna - az amúgy nagy improvizációs tapasztalatokkal rendelkező - együttesek játékrendjét. A másik lehetőség bevett szokás volt, megszüntetése a színészegyesület céljai között szerepelt. Az 1877-es tervezetből tehát éppen a működés racionalitása, a gazdaságosságra és az egzisztenciális biztonságra való törekvés hiányzott. Ehhez képest az 1878-as, végleges beosztás sokat finomodott. Amellett, hogy 22-ről 29-re emelték a kerületek számát, a másfél évvel előbbinél valamivel árnyaltabb szerkezetet hoztak létre, amelyben tükröződött az eltelt idő alatt megváltozott, illetve átalakult helyzet, valamint egy-egy, most kerületbe összefogott településcsoport tényleges színházi működése. Debrecen megszabadult a számos kistelepüléstől és Nagyváradot kapta nyári állomásul. Nagyváradon nem volt kőszínház, de volt színház iránt érdeklődő közönség. A város az 1870-es években valamelyik közeli színházi központ rendszeres nyári állomása volt. 1867 és 1875 között Debrecené, 1876 nyarán Aradé, 1877-ben Kolozsváré, 1878-tól pedig ismét Debrecené. Az 1877-es tervezetben Nagyvárad Kolozsvár központtal szerepelt, mert a kolozsvári színházi választmány és a nagyváradi önkormányzat szerződése - melyet Kolozsvár egy nyár után felbontott - eredetileg hat évre szólt. Az 1878-as nyárra (majd 1879-re és 1880-ra is) a Mándoky Béla vezette debreceni színészkonzorciummal kötöttek szerződést (Indig, 1991). Miután Kolozsvár és Debrecen (Nagyváraddal) a saját útját járta, az 1878. decemberi színészkongresszus kilenc „nagy-" és tizenkilenc „kiskerületet" hozott létre. 2 2 A kilenc nagykerület kialakítása azt tükrözi, hogy az 1878-as beosztás igyekezett alkalmazkodni a nagytársulatok működéséhez, és arra törekedett, hogy az egy körzetbe fogott települések nagysága arányos legyen a kerületbe kerülő társulat nagyságával. A kilenc városhoz 4-8 kisebb, nyári, kora tavaszi vagy kora őszi állomásnak alkalmas helységet kapcsoltak. Ezért csoportosult a Dél-Dunántúl hat legnagyobb települése közül négy (Kaposvár, Mohács, Szekszárd és Nagykanizsa) Pécs köré. A pécsi körzet 1877-ben még 25 helységből állt, és ugyanúgy nem találkozott a Pécsett játszó társulatok igényeivel, mint az említett debreceni. A pécsi kerület helységeit 1878-ban szétosztották az új kerületek között, illetve az 1877-ben még kerületi központtá emelt Kaposvárt Pécshez sorolták. Ugyanígy tömörült Szeged köré Hódmezővásárhely, Szentes, Szarvas, Makó és Orosháza, míg Csongrádot most 22 kapcsolt település kerületi központjává emelték. A következő, a nagy- és kiskerület határán billegő kerületcsoport a télen is 2-4 hónapig társulatot fogadó helységek: Szatmár, Nyitra, Baja, Marosvásárhely. Mivel a központi állomáson töltött idő esetükben még meglehetősen hosszú, ezek a városok tavasztól őszig 4-11 nyári állomást kaptak. A felsorolt három város közül Baja az 1870-es években 15-19 fős együtteseket fogadott, Szatmár, Marosvásárhely és Nyitra pedig 20-30 tagú nagyobb csapatokat. Ezt all körzetet át- meg átfonta a többi, 9-25, 1000-10 000 lakosú kisebb településből kialakított harmadik kerületcsoport. A kilenc nagykerületből a három legjobban dokumentált győri, miskolci és pécsi 79
