P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)
Tárgyi és szellemi emlékezet - Sipőcz Mariann: A színészalbumok mint színháztörténeti források
A színészalbumok kezett mindkét kisebbség kulturális életének szolgálatába állítani. Ennek egyik megnyilvánulása volt a román-magyar viszony ápolásában való aktív részvétel, de az erdélyi zsidóság kulturális életében is jelentős szerepet vállalt. Már 1946-ban, rögtön hazatérése után részt vett az Egység folyóirat jótékonysági turnéján, melynek célja a marosvásárhelyi zsidó mártírok számára készülő emlékmű anyagi fedezetének megteremtése volt. Az erdélyi zsidó kultúrélet helyreállításában játszott szerepéről szinte mindegyik albumban találunk dokumentumokat. De a művész szavalt a szárazság sújtotta vidékek megsegítésére rendezett esten is, melyről egy köszönőlevél tudósít, s szintén köszönőlevélből értesülünk arról, hogy az 1947-es marosvásárhelyi színészbálon a szavalásáért kapott tiszteletdíjáról lemondott a kevésbé megfizetett balettkar javára. Az egyik album lapjai között egy befűzetlen levelet találunk. A levél 1931-ben íródott a 21 éves Kovács Györgynek, írója pedig Horváth Árpád, a Színiakadémia akkori tanára, a Nemzeti Színház rendezője. Idézünk a levélből: „Amikor én Önt meghallgattam, az adott színészi készségnek egy olyan mértékét láttam Önben, mely érdemessé s komollyá tette a problémát, az Ön problémáját arra, hogy 4 évre terjedő idegbeli és időbeli áldozatot hozzon annak megítélésére, hogy vajon érdemes-e erre a keserves, idegtépő és felelősségteljesen áldozatos pályára rászánnia az életét. [...] Önnek kenyere van, egzisztenciája, jövője is. Kérdés, hogy érdemes-e a mai rettenetes viszonyok, súlyos holnap elé néző kilátások között ezt a kenyeret eldobnia? [...] Ami a jövőt illető kérdést illeti: én nem tudok komolyabb, s önmagammal szemben becsületesebb megoldást ajánlani, mint szóbeli beszélgetésünkkor: egy nagyon megbízható szakember ítélete, helyes irányban való pár hetes foglalkoztatás után nézzen a szeme közé a kérdésnek, hogy érdemes-e?" Miről tanúskodik ez az írás? Kovács György tudatosan készült a színészi pályára, komoly lelki vívódást okozott annak eldöntése, hogy rászánja-e magát erre a hivatásra. Nem ifjonti fellángolás volt tehát, hanem komoly, átgondolt döntés. Kovács albumai korántsem az öntömjénezésről szólnak. A kudarc ugyanúgy helyet kap bennük, mint a siker. „A címszereplő, Kovács György nem tudott egységes és végiggondolt alakot teremteni" - jegyzi meg Kisbán Miklós, a Világosság kritikusa Az ostoba Li című darab bemutatása után. „Kovács alakítása nem volt egyensúlyban: míg egy-egy helyen valósággal élményszerűen hatott, másutt egyáltalán nem sikerült illúziót keltenie" - írja az Erdély. Néha nem a sajtó, hanem a levelezés tudósít kudarcról. Kiderül például, hogy tárgyalások folytak ezekben az években Kovács Magyarországra szerződéséről, de ez mindannyiszor meghiúsult. Hogy miért, az sajnos nem derül ki az albumokból, csak a Kovács számára - valószínűleg - fájdalmas tényeket rögzítik. Nemcsak magának, hanem pályatársainak is emléket állít albumaiban. Kollégák fényképei ugyanúgy megtalálhatók bennük, mint ő az egyes szerepeiben. Utolsó albuma az 195l-es év eseményeit öleli fel. Ebben az évben lett öt éves a marosvásárhelyi - akkor már - Állami Székely Színház. A kerek évforduló a legtevékenyebb évek, a forradalmi változások lezárása a színházban, s itt zárul Kovács albuma is. Vagyis a színház és színész története át meg átszövik egymást, s Kovács nem tesz különbséget, hiszen a színház feladata és célja megegyezett az ő művészi törekvéseivel is. Az újjászervezés első 5-6 évét annyira fontosnak tartotta, hogy minden apró emléket igyekezett megőrizni. A szállodai számlák, menükártyák, levélpapírok, melyeket szintén albumaiba ragasztott - bár színháztörténeti forrásként nincs 62
