P. Müller Péter – Tompa Andrea: Színház és emlékezet (Színháztudományi szemle 34. OSZM, Budapest, 2002)

Műfajok emlékezete - Lakos Anna: Az új cirkusz felé

Az új cirkusz felé hető kódrendszer. A 20-as évekhez hasonlóan újra az érdeklődés középpontjába kerül a cirkusz is, valamint a kortárs tánc, az utcaszínház is: olyan műfajok, amelyeket nem köt a nyelv, ezért képlékenyebbek, tehát szabadabbak. A századelő kísérleteitől azonban az különbözteti meg, hogy most a második világháborút követően a cirkusz hosszan tartó válságba került, jelentős változáson ment keresztül és a 70-es évekre egyre több cirkuszművész érezte a megújulás szükségét. A latin eredetű cirkusz szó azt sugallja, hogy a mai értelemben vett cirkuszt az ókori folytatásának tekintsük. Ez azonban csak a látszat, mert a modern cirkusz kialakulása Philip Astley nevéhez kötődik. Az 1760-as években a brit hadsereg rengeteg lovassági tisztet és katonai parádékhoz és csatákhoz szokott lovat szerelt le, a lovastisztek zöme azonban csak a lovakhoz értett, ezért olyan elfoglaltságot keresett, amelyben ismereteit kamatoztatni tudta. Ekkoriban a katonaságnál feleslegessé vált lovakhoz olcsón lehetett hozzájutni, többen lovasiskolát alapítottak vagy különféle lovasbemutatókat tartottak az alkalmilag összesereglett nézőknek. Közülük a legjobb üzleti érzékkel megáldott ember Philip Astley volt, aki 1768-ban szokatlan módon, újságban közzétett hirdetéssel invitálta a közönséget a dobszó és zene kíséretében megtartott lovasbemutatójára (ez egy varieté jellegű műsor lehetett). A kör alakú területen megrendezett, belépti díjas előadások sikere arra buzdította Astleyt, hogy először csak körbekerítse, majd befedje az előadás helyszínét. Ez utóbbi azzal az üzletileg is előnyös következménnyel járt, hogy már nem csak nappal és nyáron, hanem télen és esténként is lehetett előadásokat tartani, eleinte gyertyafénynél. (Ez azonban igen tűzveszélyes volt. Megjegyzem, hogy a cirkuszépületek gyakran a tűz áldozatává váltak, az újraépítések során technikailag mindig tökéletesítették ugyan az építményeket, de biztonságot és egyben művészi változást is a gázlámpákat felváltó elektromos világítás bevezetése jelentett.) Egyre nagyobb lett a konkurencia. A közönség figyelme lankadni kezdett, mert már hozzászokott a lovas látványossághoz. Mindez arra ösztönözte Astleyt, hogy a bemutatókat két órás előadássá fejlessze és műsorába nem-lovas számokat, drámai jellegű jeleneteket is beiktasson, mint például a Prológus egy ló haláláról (Prologue on the Death of a Horsé) címűt. Ebben egy ló úgy tesz, mintha meghalna, de végül magához tér, hogy újra a hazáját szolgálhassa. Az előadás második részében pantomimjeleneteket adtak elő és ehhez átalakították a cirkuszt, egyrészt kör alakú porondra, ahol a lovas számokat, dramatizált lovasjeleneteket adták elő, másrészt színpadra, amely a pantomimjelenetek bemutatására szolgált. Ez a forma egészen a XIX. század első feléig fennmaradt. Mindenesetre a porond és a színpad az idők során nagyon sokféle technikai és művészi kombinációt tett lehetővé. Az 1830-1870 közötti periódusban, amikor az angoloktól a franciák vették át a vezető szerepet, ez a felosztás grandiózus lovasdrámák, nagy katonai csaták bemutatását tette lehetővé. A cirkusz mint műfaj gyorsan terjedt, egyre több állandó épületet építettek, standardizálódtak a méretek, az architektúra. Mindennek ellenére az Angliában, Franciaországban gyökeret eresztett cirkusz állandó fenyegetettségben élt. Ennek egyrészt anyagi okai voltak, másrészt mind a két országban törvény tiltotta a dialógusok alkalmazását a színházon kívül, amely gátat szabott a műsor megújulásának. Hol kaptak játszási engedélyt, hol nem, vagy éppen leleményes trükkökkel játszották ki az ellenőrök figyelmét, többek között azzal, hogy olyan külső területen húzták fel az épületet, ahová az ellenőrök kevésbé látogattak, vagy azzal, hogy a dialógust elkerülendő a szereplő gyorsan kirohant a színről, mielőtt a másik bármit reagálhatott volna. 156