Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
ROHONYI ZOLTÁN: Szimbólum, allegória és a korai Vörösmarty
hogy utána végtelen reflexiósorba bonyolódjék a megfordítások nyomán, akárcsak az anyag és a forma esetében - mondja Novalis. 4 2 De tőle származik a második érvünk is, ezúttal idézet formájában: „A költészet iránti érzéknek sok közös vonása van a miszticizmussal. Ez a sajátos, a személyes, az ismeretlen, a titokzatos, a kinyilatkoztató, a szükségszerűen véletlen iránti érzék. Az ábrázolhatatlant állítja elénk. Látja a láthatatlant, érzi az érezhetetlent stb. A költészet kritikája abszurdum. Nehéz eldönteni, noha ez az egyetlen lehetséges döntés, hogy valami költészet-e, avagy sem. A költő valóban mintha magán kívül volna (sinnberaubt) - emiatt tör elő belőle minden. A legsajátabb értelemben megmutatja a szubjektum-objektumot - lelket és világot... A költő elrendez, egyesít, választ, kitalál - és maga magának felfoghatatlan, miért így és nem másként." 4 3 Ha Gerhard Kurz már említett állásfoglalása hermeneutikai-interakciós oldalról támogatta a természeti kép-szubjektum analógia szimbolikust teremtő jellegét - egyébként az ismétlés, az antitézis, a kulturális örökség tárgyaira való utalásokat hangsúlyozza ezen kívül -, akkor a fenti idézet s az azt megelőző érvelés a természeti kódnak és/mint a szubjektumon belüli viszonynak az említett dialektikát alátámasztó jellege, általában a szubjektum-objektum dialektika mellett szólnak. Hogy a természeti kód szubjektumon belüli viszonyt jelképez, azt aligha kell vita tárgyává tenni, ám Novalis arról hoz tanúságot, miszerint ennek a koraromantikus felfogása elválaszthatatlan az állandó reflexív megfordításoktól, magától a reflexiós kényszertől. S még valamitől, amire már hivatkozott, romantika-szemléletünkről szóló tanulmányomban utaltam, nevezetesen attól a goethei felfogástól, hogy az én a tárgyban, a tárgy pedig az énben van, amihez hasonló Novalistól is olvasható. Vagyis a tudat irányultsága, intencionáltsága - nem a Gemeinte(s) értelmében persze, sokkal inkább előreutalóként - már ekkor konstitutív tényezőként fogható fel. 2.5. Az allegória fölérendeltségét ezek után a Rousseau-val kapcsolatos tematikus érvek és Wordsworth Lucy Gray-versének egyébként lenyűgöző elemzése bizonyíthatnák, ha ez utóbbi esetében a temporalitáson/egymásutániságon kívül más érvet is fel tudna vonultatni de Man. Gerhard Kurz értelmezésében és mindenfajta retorikai és esztétikai hagyomány szerint ugyanis hiányzik a kettős jelentés, amely narratív szegmensek során át érvényesül, a pretextusra való rájátszás, a Temporalitás-tanulmány de Manja szerinti megelőző jel. A strófák közötti üres térre való utalás a legspekulatívabb allegória-értelmezést implikálja, ám itt inkább metaforaként érthető, annak jellemzőjeként is, hogy „a mester" autoritativ kijelentéseinek gyakran hiányzik a várható indoklása, mint ezt Jonathan Culler is megjegyzi. Az allegorikus fogalmi tartalma így ambivalenssé vált, valóban olvasásalakzat jelentést kellene adnunk neki 4 4 - kerülve az olvashatatlanság allegóriájának 42 Vö.: Mesterházy Balázs, i.m.; Weiss János: Mi a romantika? Pécs, Jelenkor, 2000. 9-62. 43 Lásd: Frank: Einführung..., 174. 44 Vö.: Mesterházy Balázs, i.m. 52
