Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

SZEGEDY-MASZÁK MIHÁLY: Vörösmarty és a romantikus töredék

Sándor például 1836-ban a Magyar Tudós Társaságban töredékként olvasta föl A somlai vérszüret. Rege a magyar előidőkből című alkotását, melyet a következő évben nyomtatásban is közölt az Emlényben. Vörösmarty nem tekinthető kivételnek azon az alapon, hogy befejezetlenül hagyott költeményt adott közre. Abban különbözött kortársaitól, hogy az utókor megítélése szerint mélyebb indokoltságot adott a töredékszerűségnek. A Délszigetben különös nyomatékot kap, hogy a költemény elején megjelenített egység ketté válik. „Megnyílt a sziget és egymástól válva levének" - olvassuk Szűdeliről s Hadarúrról. A meghasadtság a semmi ijesztően fönséges képét idézi föl: „Lábok előtt iszonyú mélység nyildoklik", s ezt követően a két főszereplő egy-egy töredék világban találja magát. Az igei állítmányok hiánya, a copulás metaforák mondattani szaggatottság hatását keltik: Lángsas az éh; a szomj égő vérkeblü oroszlán. (...) A komoly elmetörés kedves kín kardja, lobogó tőr A féltő szerelem: (...) Nyílt verem a vénség, Hasonló kifejtetlenség jellemzi a másik töredéket, a Magyarvárt: Látköre barna homály, szeme, lelke halotti sötétség Keble kiégett hegy. A kifej tétlenségnek „Az emberfaj sárkányfog-vetemény" sorhoz hasonló alakzatai elárulják az összefüggést metaforikus beszédmód és töredékszerű látás között: a rész egész helyett áll, emlékeztetvén arra, hogy a metaforának mindig van szindekdochés vetülete, a jelkép föltételezett egész helyett áll. A kiteljesedett, szervesnek mutatott formával szemben a töredék a halál képzetét idézi föl. Vörösmarty ebben a tekintetben is a nyugati romantika költőivel állítható párhuzamba. Shelley 1821-ben kiadott s Keats halálára írt elégiájában, az Adonais-ben olvashatók a következő szavak: Life, like a dome of many-coloured glass, Stains the white radiance of Eternity, Until Death tramples it to fragments. A Magyarvárban a töredékekre szaggatottság a nemzethalál képzetével kapcsolódik össze - akár majd két évtizeddel később az Előszó

ban. Arta, a pártus fejedelem hazátlanul bujdosik. Jellemzése egyszerre idézi fel Prométheusz és Lear alakját: Most is, mint keselyűk szaggasztják őt az ijesztő Gondolatok, s ősz fürteivel hajtják ki az éjbe. 36