Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
NAGY IMRE: Palástra varrt betűk
lön is tematizálja e tevékenységet: e szálak párhuzamos kibomlására egyegy, a dialógusokban felidézett szöveg jegyében kerül sor. A bujdosók története Laczfi írásában lel sűrítő formára, a história egészét magában foglaló kicsinyítő tükörre: ez sajátos autotextus, a szöveg megkettőződése, értelmezés és öninterpretáció. 3 1 Ez a Kont-ballada, amelynek szövegét Laczfi adja át az ötödik felvonásban az éneklő fiűknak, amely akció előtt megismétlődik a Korcsolya-féle könyv-paradoxon, ezúttal Laczfi megszaggatott öltözékének rongyaira utalva, mint az írás lehetséges anyagára. A mű első, 1824-25-ből származó főváltozatában ez az ének még jóval hosszabb volt végleges alakjánál, s a múltat megidézve a bujdosók történetét adta elő, mintegy feltárva a vérpadon lejátszódó esemény valódi összetevőit. 3 2 A harmadik főváltozatban, ahova a szerző az 1826-27-ből való második kéziratból emelte át a IV. és V. felvonás dialógusaival, ez az ének már megrövidült s - talán a trilógiatervnek megfelelően - a jövő felé fordult. A szerző elhagyta a Konttörténetet, hiszen immár a végső alakját elnyert dráma vált azzá, ez lépett Laczfi korábbi írása helyére, míg a betét-ének most a király által végrehajtott véres tettet minősíti, az ítélkezés gesztusával társítva, a sértett nemzet nevében mondván: „Haljon meg, a' ki öl." E történetet értelmező ének hosszú utat járt be, míg a jokulátorok dalaitól eljutott e színműig, amelynek textusváltozatai, ezeknek betűi mögött felsejlenek a Magyar századok és a Heltaiféle Krónika - Vörösmarty által kettős előszövegként a cím, a szereplők lajstroma és a dialógusok közé illesztett, paratextusként 3 3 megidézett - elbeszélései, ezek mögött pedig Thuróczi János Chronica Hungaroruma s talán a Cantio Sigismundi regis. 3* A királynék keze által mindig s egyre tovább varrt palást üzenetének megszakadt életútját folytatva ez az ének, a századok vándora, így jutott el A' bujdosókig, maga is egy lévén a címben megidézettek közül, minthogy e paratextusban szereplő szó egyik, ma már elhomályosult, ám a reformkorban még élő jelentése: kézről kézre adott írásos üzenet, „bujdosó levél". A kivégzés gyászos eseménye, a vérvonal megszakadása után ez a szöveg őrzi meg nemzedékről nemzedékre szállva a hősök emlékezetét és sorsuk tanulságát. Amely által mégiscsak feltárulhat a csillagírás jelentése, ám ez már nem a természet könyve, hanem a nemzeté, az értelemösszefüggés újfajta teljességével. A másik, inkább magánéleti természetű s az előbbi szólamot újabb tragikus színekkel kiegészítő cselekményvonulat előterében a kedves „szócsengetyű", Vajdafi Júlia törékeny alakja áll, aki, mint apjának aggódó szemrehányása után („keserves írást adsz az ősz urakról") mondja, „egy régi könyvből" olvas ki - valódi érzelmeit jelezve s azokat apja számára el is rejtve 31 Az autotextus fogalmát abban az értelemben használjuk, mint Lucien Dällenbach: Intertextus és autotextus. Helikon, 1996/1-2, 51-66. 32 A' bujdosók, 132-135. 33 A paratextusról: Gérard Genette: Transztextualitás. Helikon, 1996/1-2, 80-90. 34 A lehetséges történeti forrásművekről: A' bujdosók, 356-357. 202
