Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)
MILBACHER RÓBERT: Az Előszó filológiájának bizonytalanságairól
csolatba hozható a háború borzalmainak megidézésével, hiszen a „Szétszaggatott népeknek átkai" sorban a nép többes száma nem egyszerűen a magyar nemzet bukásának, hanem az emberiség háborús pusztulásának egyetemessé bővített látomását idézi fel.) Ennek a hasonlóságnak genetikus magyarázatát eleddig azért nem vizsgálta az irodalomtörténet-írás, mert az Előszó keletkezését Gyulai nyomán jóval előbbre tették, majd pedig a waldapfeli elmélet uralomra jutása után nem volt értelme összefüggésbe hozni a két szöveget egymással. Holott például Schöpflin Aladár ma már meglehetősen talányosnak ható mondata - miszerint „Ez az Előszó a Vén cigány előszava." 3 4 - arra mindenképpen felhívja a figyelmet, hogy A vén cigány és az Előszó között igen erős rokonságot érzékelhettek azok, akik még nem ismerték a Három regés-verziót. A két szöveg közötti szövegszerű, terminológiai és hangulati rokonság megengedi talán, hogy azonos ihletforrást, illetve egy olyan szöveget tételezzünk, amellyel mindkét szöveg kapcsolatba hozható. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha ezt a közös szöveget a Lear királyban találjuk meg. 3 5 34 Schöpflin, i.m. 35 KENT. Ismerlek. Hol a király? NEMES. Csatában / A bősz elemmel; idézi a vihart, / A földet a tengerbe sújtani, / Vagy örvényző hullámmal a világot / Borítni el, hogy változzék meg arcza, / Vagy véget érjen. Tépi fehér haját, / Kit vak dühében fölkap s kerget a szél, / Hogy semmivé tegye. Emberi / Csekély világában gúnyt űzni küzd, / A zápor és a szél visszás harczait. / Ily éjszakán, hol meghúzná magát / A kölykes medve is, s az éh-sanyarta / Farkas s oroszlán féltik bőrüket, / Födetlen fejjel száguld s mindenét / A pusztulásnak engedi. (III/l) LEAR. Fúj, szél, szakad meg, fúj, dühöng. Vihar, / És zápor omoljatok le, míg a tornyot / S a szélvitorlát elsülyesztitek. / Ti gondolatnál gyorsabb kéntüzek, / Kengyelfutói a tölgyhasgató / Mennykőnek, hamvaszszátok el / Ez ősz fejet. Világot rengető / Villám, döngesd laposra e kemény / Kerek világot. Rombold el a / Természet műhelyét s egyszerre fojts meg / Minden csirát, miből a háladatlan / Ember keletkezik. (m/2) LEAR. Menj, kérlek, magad / Keress magadnak enyhet. Engem a vész / Nem hágy eszmélnem oly dologra, mely / Még inkább fájna. Még is bemegyek. / (A Bolondhoz.) / Jer, menj elül, fiú. - Te házatlan szegénység! / Csak menj be, menj, én még imádkozom. / S aztán elalszom. (Boloná bemegy) O ti mezetlenek, / Szegény nyomorfiak, bár merre vagytok / Az irgalmatlan vész dühében élve, / Mi védi meg födetlen fejetek / S a kiaszott testet szellős rongyotokban / Ily évszak ellen, mint ez? O kevés / Gondom volt eddig erre. Fényűzés! / Vedd ezt a gyógyszert; tedd ki magadat, / S tűrd a mit tűrnek a nyomor fiai, / Hogy köztök elszórd a fölösleget, / S mutasd meg, hogy van égben még igazság. (III/4) GLOSTER. Még kell eszének lenni, mert különben / Nem koldulhatna. A múlt éjviharban / Láték egy ily legényt; azt gondolám, / Az emberek csak férgek, s en fiam / Jutott eszembe, ámbár még vele / Eszem meg nem barátkozott. Sokat / Hallám régebben: Hogy mik a legyek / A pajkos gyermekeknek, az vagyunk / Az isteneknek mink: mulatkozásból / Öldösnek el bennünket. (IV/1) Lear jő, ölében a megholt Cordelia, Eágar, Tiszt s egyebek. LEAR. Üvöltsetek, ó üvöltsetek. Ti mind / Kő emberek vagytok. Ha nyelv- és szemetek /Enyéim volnának, oly zivatart / Indítanék velők, hogy meghasadna / A mennynek boltozatja. O oda van / Örökre. Én tudom, ki holt meg, és ki él. Ő / Holt, mint a föld. - Egy tükröt adjatok; ha / Lapját lélekzetétől köd borítja, / Ó úgy még él. (V/3.) 189