Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

KAPPANYOS ANDRÁS: Az avantgárd Vörösmarty

ben. Ha a hiányzó kapcsolat megteremtése grammatikailag is többféle, egyaránt elfogadható módon lehetséges, akkor aszindetont érzékelhetünk az adott helyen. Ha a hiányzó kapcsolódás megvalósítása, explicitté tétele mindenképpen logikai lehetetlenséghez vezet, akkor katakrézis, azaz képzavar jön létre. Az esetek többségében minden bizonnyal az olvasás folyamatában dől el, hogy melyiket alkalmazzuk ezen lehetőségek közül. Akadhat olvasó, akinek a számára csak az egyértelmű megoldás valósítja meg a good continuation pszichológiai követelményét, s akadhat olyan is, aki még a feloldhatatlan katakrézist sem érzékeli kudarcként. Az alábbiakban mindhárom retorikai lehetőségre bemutatok egy-egy jellegzetes példát A vén cigányból, hangsűlyozva, hogy ez az osztályozás egy konkrét olvasathoz tartozik, más olvasatban más osztályozások is lehetségesek, ahogyan ez az üres helyek poétikájából adódik. Enthümémát a harmadik és negyedik szakasz között találhatunk: mi sem tudjuk a választ arra, hogy „Kié volt ez elfojtott sóhajtás?" Eddig a beszélő biztatta, instruálta a zenészt (és ez a virtuális beszédhelyzet létrejön, merőben független attól az interpretációs hagyománytól, mely magát a költőt látja a vén cigányban, s így a verset önmegszólítóként olvassa), most azonban kérdez a beszélő, és kérdésének nem ismerjük a referenciáját. A kapcsolat felépítése során nagy valószínűséggel arra jutunk, hogy az elfojtott sóhajtás, csakűgy, mint a következő sorokban megjelenő üvöltés, dörömbölés, zokogás immár maga a beszélő biztatására megszólaló zene, illetve a beszélő még nem racionalizált vagy „neutralizált" reakciója erre a zenére. Mintha maga a beszélő is a felhangzó zene által megteremtett üres hely kitöltésén, a good continuation megteremtésén dolgozna képzelőtevékenységét megfeszítve, hogy eljusson a következő szakaszok racionalizáltabb, de szintén auditív érzékletekből felépülő látványaihoz: Káin, Prométheusz, majd Noé mítoszához. Aszindeton található a következő helyen: „Húrod zengjen vésznél szilajabban, / És keményen mint a jég verése, / Odalett az emberek vetése." Az utóbbi két sor között jelöletlen a logikai kapcsolat, megtörik a kontextus, nem tudjuk, hogyan kapcsolódik az előzőekhez az emberek vetése. A helyzetet az bonyolítja, hogy a jégverés és a vetés pusztulása közötti kauzális kapcsolatot egyébként jól ismerjük, az asszociáció nem szorul különösebb magyarázatra, de itt nincs szó „valódi" jégverésről, ez csupán egy hasonlat eleme. A kapcsolat megteremtésének egyik lehetősége tehát, hogy az idézet harmadik sora csupán egy határozói alárendelt mondat, a hasonlat színezése: „...mint a jég verése [amelynek következtében] Odalett az emberek vetése." A sor önállósága és logikai motiválatlansága azonban inkább következtető mellérendelésre utal, azaz olyasféle értelmezésre, hogy „[hiszen úgyis] Odalett az emberek vetése", tehát a húr immár zenghet „vésznél szilajabban", nincs vesztenivaló. Az olvasat e két értelmezés között oszcillál. Katakrézisként olvashatjuk a hatodik szakasz kezdetét: „A vak csillag, ez a nyomorú föld / Hadd forogjon keserű levében". Alighanem az ilyen helyekre utalt Gyulai, mondván, hogy Vörösmarty mindig uralkodott a nyelven, de 156