Takáts József: Vörösmarty és a romantika (Színháztudományi szemle 33. MH-OSZM, Pécs-Budapest, 2000)

KAPPANYOS ANDRÁS: Az avantgárd Vörösmarty

Kappanyos András Az avantgárd Vörösmarty Ha Vörösmarty Mihály az emberi élet legvégső határáig élt volna, megérhette volna a történeti avantgárd kezdeteit. Ebben az esetben sem valószínű, hogy igazi avantgárd szerző válhatott volna belőle, hiszen más évszázad fia volt, és az avantgárd által érintett nagyjaink, mint József Attila, Illyés, Déry vagy Remenyik számára is éppen az elindulást, és nem a megérkezést jelentette az avantgárd. Más léptékben ugyan, de ugyanez magáról Kassák Lajosról is elmondható. Ha az avantgárdot történeti kategóriának tekintjük, egyetlen módon tehetjük értelmessé a címben foglalt paradoxont: ha megvizsgáljuk, milyen Vörösmarty-hatás lelhető fel a magyar avantgárd költészetben. Egy szellemtörténész könnyen megtalálná a kapcsolatot a romantika és az avantgárd között, hiszen az avantgárd éppúgy a modernizmus irracionális arca, ahogyan a romantika végső soron a felvilágosodás irracionális arca.

1 Az ilyen aforizmák néha igen hatásosak, de ha a nemzeti romantikát tekintjük (s nálunk jóformán nem is igen tekinthetünk mást), akkor máris minden másképpen van. A Vörösmartyhatás mindazonáltal elég nyilvánvaló a fiatal (a számozott versek előtti) Kassáknál. A naiv életöröm extatikus kitöréseiben is ott érezhető Vörösmarty nyelvének (alighanem Adyn és Szabó Dezsőn átszűrt) komor pátosza, természeti képeinek grandiózussága. Mintha az Előszó kataklizmáját idéznék ezek a sorok: „A föld szűkölt s a vizek felkakaskodtak az égig. A nagyonnagy feketeségben / csak kölyök holnapok fáklyáztak. (...) Jégcsap-orgonákon csörömpölt a szél. / Bezárt akiokban sírtak a barmok szemei." (Kompozíció, 1918) Bár az összefüggés nyilvánvaló, ezért a felismerésért nem volna érdemes „Az avantgárd Vörösmarty" címmel dolgozatot írni. Hiszen csupán egy hagyomány továbbviteléről, egy meglelt eszköz további használatáról van szó, amiben nincs semmi különleges. A paradoxon konstruktív feloldásához tehát olyan történetietlen eljárásra lenne szükségünk, amely Vörösmarty életművében mutatna ki avantgárd poétikai jegyeket. De vajon vannak-e olyan izolálható műfogások, amelyek ilyen egyértelműen az avantgárdhoz köthetők? S ha valamely műfogás fellelhető már Vörösmartynál, hogyan lehetne az avantgárd sajátos eleme? 1 Hugo Ball, a dadaizmus megalapítója már 1917-ben érzékelte a romantikába nyúló gyökereket: „A dadaizmus - maszkjáték, kacagás? És mögötte a XIX. század romantikus, dendis és démonisztikus elméleteinek szintézise?" - kérdi naplójában. Lásd: Átváltozások 7. (1996) 27. (Vitéz Ildikó fordítása) 149