Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - KIRÁLY GYULA: Utópia és tragikum. Kísérlet Dosztojevszkij és Madách poétikájának összehasonlítására

„szabad akaratoké" vagy szabad akarattól megfosztottaké: a szabadosság, az önkény, az emberi nagyság detronizálása, a rombolás eszmét utcára vivő, sárba rántó akaratának, az önkénynek a következményét^ Amott - a történelmi színekből és az utópia színéből Lucifer viszi át a túlsó partra Ádámot és Évát, emitt - az űrjelenetben és az ébredés jelenetében a Föld Szelleme és az Úr. Ádám mindkét színben azt tagadná meg, amiért eddig küzdött a Lucifer által rábocsátott álom hatására. A kórus ezért kérdőjelezi meg mindkét esetben az álmok igazságtartalmát: győz a hazugság énekli az egyikről, s jajjal fejezik ki rosszallását, hogy Ádám hitelt adott e másiknak. Innen érthető a madáchi költői gondolatsor dramaturgiája szerinti színek egymásutánjában az az eltérés, hogy míg az első színben az örök nagy eszme valósult meg, a világteremtés, s benne a Föld megteremtése, a további színek megvalósult eszméi közül egy sem örök. Holott nagy eszme mindegyik (vagy, mint a jövőt előrevetítő kettő, illetve a luciferi Űr-eszme minősül vagy hazugságeszmének, vagy bizonytalan igazságértékű eszmének, illúziónak, szemfényvesztésnek vagy megvalósíthatatlanságra ítélt eszmének, mint a többi történelmi, tehát már megvalósultnak tudott - tudniillik az olvasó kulturális tapasztalatában -, hiszen még nem valósultak meg! A színek dramaturgiájában az az álom csele, hogy a szereplő Ádám (illetve részben Éva) számára egyik sem különbözik a másiktól abban a vonatkozásban, hogy számukra mindegyik „a jövőidőt" mutatja majdani földi életük, illetve utódaik jövő életének képeit, mégpedig abból a célból, hogy megmérettessék isteni büntetésüket elbíró tűrőképességük, illetve az Úrtól eredő természetük. A teremtés tökéletességének metaforája ez, s a luciferi gúny, illetve kísérlet, hogy bebizonyítsa a teremtmény tökéletlenségét, a teremtés, az építés, az alkotás értelmének megkérdőjelezését. A Lucifer elsiette Ádám-bábu kihűlt bolygóként való keringésének képe éppen az Úr alkotása tökéletlenségének az argumentuma. Itt is, és az eszkimójelenetben, illetve az ébredés jelenetében Lucifer mindannyiszor elhamarkodottan birtokában érzi a győzelmet az Úr elleni dacolásában. Ádám viszont az álomsort nem Lucifer dacaként éli meg, s mikor átcsúszik Lucifer „eszméjének" oldalára, nem láthatja ezt a különbséget múlt és jövő között, azaz a „történelmi" és utópikus, illetve az antiutópikus álmok között. Az ember tragédiájának eszmehősökből-allegorikus szereplőkből (Isten, ördög, férfi, nő), és azoknak a Paradicsomban, aztán kiűzetésük után a számukra teremtőjük, az Úr által kijelölt ismeretlen Földön való bizonytalan jövő elé állításának dramaturgiai ötlete, amelyben csak feltehető jövendőjük látomása (álomban való megjelenítése) adhat némi fogódzót, miként is viselkedjenek a „büntetéssel" szemben - elfogadják vagy szembeszálljanak vele, miközben az álmok egyfelől (ti. a történelmi színek) valójában legalább annyi perspektívával kecsegtetnek, mint amennyi perspektivátlansággal másfelől (különösen nem történelmi - XII-XV. - színek) ijesztenek. Az alapötlethez szervesen tartozik hozzá, hogy a három tulajdonképpen utópisztikus szín az ellenőrizhetetlen jövőkép legyen a hermeneutikai poétika értelmében: azaz, ahogyan az I—

III. színek és a XV. záró, ébredési jelenet bibliai allegória szinten szólaljon, szólítsa meg a Tragédia olvasóját illetve nézőjét, úgy a XII-XV. színek (utóbbi az ébredésig) a befogadót történelmi tudata felől (IV-XI. színek) és világképi, filozófiai és politikai gondolkodás felől fogja vallatóra. Hiszen csak ő érzékeli a különbséget a Tragédia dramaturgiai elgondolása szerinti a történelmi és utópikus színek között. Maga az álom-történés tehát nem azonos nézőpontot biztosít a szerep-