Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)

ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - KÁICH KATALIN: „Miért büntetne?" A Tragédia Isten-képének egy lehetséges kommentálása

tudatállapot földhöz kötöttségének ingoványába, amelyre viszont az előző korból átörökí­tett, feloldatlan ellentmondásaiba merevített Isten-fogalom nyomta rá bélyegét, mintegy bi­zonyítva, milyen nehéz kitörni a megszokásból, s azoknak a törvényszerűségeknek a kor­látaiból, melyeknek kialakulását az évezredek folyamán a tökéletlen érzékszerveinkkel ér­zékelt anyagban megnyilvánuló világról alkotott elképzeléseink alapján realitásként fogtunk fel, mintegy eleve elzárva az utat attól a lehetőségtől, hogy egy másik valóság létezésé­ben higgyünk, függetlenül attól, hogy érzékszerveinkkel nem tapasztalhatjuk meg azt. Ezért viseli magán a különböző korok, vagy ha úgy tetszik, világhónapok Isten-fogalma az antropomorf jelleget, ami az emberben munkálkodó ellentmondásosságot még hatvá­nyozottabb szintre emeli. Ha ellentmondásra épül az Isten fogalomköre, a tudattal rendel­kező teremtménynek csakis a diszharmónia lehet osztályrésze. Benn vagyunk tehát újra a körben, amelynek ejgyik összetevője a Tragédia konstellációjában, ha úgy tetszik Lucifer, a másik pedig az Ur. Látványos, de egyben meddő küzdelem a kettejüké. Olyannyira az, hogy az irodalomtörténészek sokáig a művet csak, ahogy Szerb Antal megállapította, „hosszmenetben" nézték, s nem „keresztmetszetben, három állandó szereplője szempontjá­ból"." Míg az Úr a Csak hódolat illet meg, nem bírálat álláspontjából védelmezi a terem­tés megkérdőjelezhetetlennek kinyilvánított tökéletességét. Lucifer a tökéletlenség számta­lan megnyilvánulási formáira hívja fel a figyelmet „a modern gondolkodás dédelgetett védjegye, a kánoni logika" segítségével. 12 Mindaddig, amíg a létezést „az Úr kedve és ha­ragja" határozza meg, ez az Úr, ez a Teremtő a benne kifejezésre jutó isteni attribútuma­iban nem a végtelenség, a táguló világegyetem letéteményese, hanem a röghöz kötött korlátozottságé, amelynek lényege az anyagszerűség, s ezért van az, hogy a Tragédia Ádámja Lucifer sugallatának hatására az öngyilkosság gondolatáig jut el. Hogy ez még­sem történik meg, arra vonatkozóan Egon Friedellt idéznénk újra: „Mert ha csak anyag létezne, akkor semmi sem létezne. Ha nem létezne eszmevilág, lélek, világértelem, akkor az emberiség erre - látva eddigi fejlődésének merő tévedését - csak az öngyilkossággal válaszolhatna. Ám még a mi haldokló észlelési formáink: a tudományos kísérlet és a ra­cionalista szillogizmus keretében is kimutatható, hogy éppen a valószerűtlen lélek az igazi valósága [Kiemelés K. K] E valószerűtlen léleknek „mint igazi valóságnak elfogadása" képes új utakra vezetni az egzisztenciális problémákkal küszködő ember gondolkodásának irányát. Tudomásul vé­ve és elfogadva azt, amiről Jézus úgy nyilatkozott, hogy az ő országa nem ebből a világ­ból való, jelentheti számunkra azt, hogy felismertük: „a világtörténelem nem egyenlet, még csak nem is többismeretlenes egyenlet. Egyetlen lehetősége az irreális, egyetlen kau­zalitása az irracionális. Mert magasabb rendű szellem alakítja mint az emberi." A világot alakító magasabb rendű szellem viszont feltételezi az ember érzékei által meg nem tapasz­talható, más valóságok dimenzióiban való létezés lehetőségében való hitet, s hitet téve az ez irányba való gondolkodás mellett eljuthatunk az eleddig érvényben lévő Isten-kép, Is­ten-fogalom megváltoztatásának megkísérléséhez. A Tragédia tradicionális értelemben vett Istenéhez Lucifer már az első színben az isteni jelleg megkérdőjelezhetőségének álláspontjáról közelít. Az anyag az, melyet az Úr a

Next

/
Oldalképek
Tartalom