Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 32. (Budapest, 1997)
ESSZÉK ÉS TANULMÁNYOK A TRAGÉDIÁRÓL - SZÉKELY GYÖRGY: A Tragédia ősbemutatójának problémái
mezítelen Ádámot nagy lebbenő fátyol burkolja. Jobbra mögötte, nagy jobb szárnyát Ádám feje fölé emelve röpül Lucifer: fekete haja középen beékelődik Hatalmas angyalfigura, Zichy Mihály jóval későbbi dinamikus alakjának méltó elődje. 2 ' 1 Ezt a képet használta föl az Athenaeum Kiadó un. „népies" kiadása, 1887-től: a zsebkönyv méretű, vászonkötéses kiadvány fedőlapját Than Mór festményének grafikai változata díszítette. 24 Ami a hazai FűM.vf-illusztrációkat illeti: a Münchenben élő Liezen-Mayer Sándor (1839-1898) készített 1876-ban 50 szépia-kartont, amely a müncheni művészeti és iparművészeti kiállításon két teljes szobát megtöltött. Ezt az ötven kartonból álló sorozatot mutatták be 1881-ben a Tavaszi Tárlaton, tehát akkor, amikor Paulayban már javában érlelődött a Tragédia bemutatásának terve. Az illusztrációk közül négy olyan látható a Kossuth Kiadó 1995-ben megjelent kötetében, 25 amelyen a Mephistopheles-figura a mi szempontunkból elemezhető: a pudliból vándordiákká változott ördög (19. o.), Fausttal sétálva (39. o.), az Erdőben játszódó jelenet részeseként (47. o.) és a Szomszédasszony házánál (59. o.). Ezeken öltözete: lovagi köpeny, térdnadrág, harisnya, saru; fején kakastollas sapka, amely homlokát félkörben fogja körül, erősen ívelt szemöldök, majdnem horgas orr, hegyes állatfül. Az első képen - sapka nélkül látható a homlokba ékelődő haj. Mindent egybevetve olyan látványt nyújt, ahogyan Lucifert a következő évtizedekben színpadjainkon ábrázolták. * * * Mindebből az alábbi következtetéseket lehet levonni: - alapvető különbség volt a költemény keretszíneinek arkangyal-Luciferé és a színpadon megjelenített alak között; - az eltérés fő oka - véleményem szerint - a Mennyország ábrázolásának XIX. századi problematikusságában rejlett; - a mégoly fényesen festett, villannyal világított színpadkép ezért, teatralitása ellenére sajátos „esztétikai méretcsökkenést" mutatott, melyben a „természetesen láthatatlan" Isten helytartói-képviselői angyalkákká szelídültek; -így lett társteremtő arkangyalból denevérszárnyú, rojtos bugyogós, kakastollas, meredek szemöldökű „mefisztói" Lucifer; -végül: ezt a felfogást azért fogadta el lényegében négy évtizeden át a közönség (maga Gyenes László negyven éven át tartotta meg, játszotta a szerepet!), mert az irodalmi-színházi közvélemény, köztudat a képzőművészi-színpadi Mephistophelesábrázolásókhoz szokott hozzá; átvette és konvencióvá, hagyománnyá „szentesítette" a költemény szemléletével szembenálló megoldást; -beleértve ebbe azt is, hogy nem történt meg a színpadon Lucifer kegy-, alak- és helyvesztése, hiszen eleve ördögnek, különállónak ábrázolták.
