Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Enyedi Sándor: A Kolozsvári Magyar Színház 1925-ös bukaresti vendégjátékai

ENYEDI SÁNDOR A Kolozsvári Magyar Színház 1925-ös bukaresti vendégjátékai A kétszáz éves Kolozsvári Magyar Színház fennállása során szervezett vendégjátékainak két fő típusát lehet megkülönböztetni: a) az első típusba azokat a vendégjátékokat lehet sorolni, amelyek többé-kevésbé rendszeres jelleggel folytak, fő céljuk a jövedelemszerzés mellett az aktuális repertoár reprezentatívabb darabjainak megismertetése a színház székhelyétől, Kolozsvártól távolabb eső városokban, helységekben. Az e típusba sorolható vendégjátékok közvetlenül szolgálták a színház napi célkitűzéseit, de a színjátszás népszerűsítését is, továbbá a színházi évad idejének a meghosszabbítását, egy-egy műsordarab játszási idejének a megnövelését. A kolozsvári színház turnéinak többségét ez a típusú vendégjáték tette ki. Meghonosítását id. Wesselényi Miklós kezdeményezte még a színház úttörő korszakának az első éveiben, de a 20. században a színház Janovics, majd később Kádár Imre korszakában is sikerrel gyakorolta. E vendégjáték-típus általánosítása tette lehetővé azt, hogy a közvélemény a kolozsvári színházat nemcsak egy város színházának tekintette, hanem az erdélyi magyar színjátszás legfontosabb, döntő tényezőjének akkor is, amikor a színjátszás tulajdonképpen decentralizálódott, és más városokban is polgárjogot nyert. b) a második típusba sorolható vendégjátékok nélkülözték a rendszeres jelleget, s bár a jövedelemszerzés nem volt elhanyagolható szempont - a szervezők tisztában voltak vele, hogy a vendégjátékok szervezésével, lebonyolításával járó kiadások a napi bevételekből aligha fedezhetők. E vendégjátékokat elsősorban presztízs-szempontok motiválták, nem annyira a színház, mint az intézmény népszerűsítését voltak hivatva szolgálni; a kolozsvári színház tekintélyét, hírnevének megszilárdítását a napi praktikus szempontok helyett inkább a színház távolabbi, perspektivikus célkitűzései révén akarták elősegíteni. Ezek a vendégjátékok általában mindig nagy erkölcsi sikerrel, ám anyagi ráfizetéssel zárultak; ennek ellenére a színház mindenkori vezetőinek az ilyen típusú vendégjátékok szervezését stratégiai okokból vállalniuk kellett. E típusba sorolható például a kolozsvári színház 1860-as bukaresti vendégjátéka - Hollósy Kornéliával az élen -, amely jelentős nemzetközi visszhangot kiváltó vendégjáték volt, noha az anyagi csődöt még az is tetézte, hogy a színház bevételét eltulajdonították. Húsz évvel később - mint Darvay Nagy Adrienne egyik tanulmányában is olvashatjuk

1 - a kolozsvári színház nagy erkölcsi sikerrel vendégszerepelt a császárvárosban, bár a bevétel itt sem fedezte a kiadásokat; ám a színház szempontjából az egyöntetűen pozitív osztrák szakmai visszhang egyáltalán nem volt közömbös. Már túl volt a színház fennállásának százhuszonötödik évén, amikor hirtelen egy megváltozott világban találta magát. A város, a székhely - az egész országrésszel, Erdéllyel együtt - a román állam fennhatósága alá került, s a berendezkedő új államhatalom bizonyos erői a színház további létét próbálták megkérdőjelezni. 1918 karácsonyán bevonult a román katonaság Kolozsvárra. Egy hónappal később a katonai cenzúra olykor heteken át lehetetlenné tette az előadások rendszeres megtartását; s bár 1919. augusztus 20-án a Bacarat előadásával kezdetét vette a Hunyadi téri színházban az új színi évad, 1919. október l-jén a színház vezetősége arra kényszerült, hogy elhagyja a színház épületét. Október 4-én a Nyári