Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)
Évfordulók - Fried István: Primadonna-darab a primadonnáról. Herczeg Ferenc színműve Dérynéről
Ferenc Kisfaludy alakjait, jóllehet a nyelvi jellemzést nem viszi végig következetesen. A Vígszínház, majd a Nemzeti Színház közönségének befogadóképességét latolgatva pusztán felvázolja a magyar színjátszás hőskorából származó karakterfigurák nyelvi jellemzésének lehetőségeit. A jogász műveltségű, a patriarchális nemesi világot képviselő Thuretzky huszárával szlovákul beszél, egyébként a latin a kedvelt nyelve, és rá jellemző a poézis és a színház, a színjátszás megvetése, szinte Gaál József A peleskei nótáriusából kölcsönzött módon emlékezik meg egy Of/íe/Zo-előadásról, míg a „gróf megjelenése első jeleneteiben németül szól, német színtársulatot keres, hogy támogathassa; majd a magyar színháztörténet és színházi hagyomány öröksége szerint kezd viselkedni, a magyarságtól elidegenedett arisztokrácia, a német-magyar színházi-nyelvi ellentétek, a magyar színészet háttérbe szorulása a városi német (nyelvű) társulatok mögött: ez az a közhellyé vált történeti hagyomány, amely Szepess Theodor gróf színre lépésével hangot kap. Ide számíthatjuk a nemzedéki ellentétet is (szintén Kisfaludy korának hagyományát): a maga sorsával elégedett, befelé forduló idősebbek világa feszül a kultúrát teremteni szándékozó fiatalok akaratával szemben. Herczeg színdarabjában ráadásul a laütúrateremtés képviselője nem csupán Déryné ifiasszony, hanem Thuretzky gyámfia, Egressy Galambos Gábor is! Ugyancsak Kisfaludy korából merített dramaturgiai „fogás": a főhősnő szerelmi jelenete, magánéleti drámája alsóbb szinten ismétlődik, itt „Gabi" és Zsuzsika szerelmi jeleneteinek idillje és ez idill fenyegetettsége húzza alá és helyezi élesebb megvilágításba Déryné szerelmi drámáját. Mindezt Kosztolányi első bírálatában jó érzékkel jelenetezett színháztörténetnek fogta föl, megérezvén az elsődlegesen narratív strulctúrát. Nem tudom, mennyire formálta Kosztolányi véleményét, hogy jórészt erről a korról és jórészt ebben a hangnemben szerezte Jókai Mór közvélemény-formáló regényét, az És mégis mozog a földet. Annyi tetszik bizonyosnak, hogy a források közösek voltak (Herczeg elsősorban Déryné emlékirataiból 5 és Bayer József színháztörténeti munkáiból merített, 6 Jókai számára felesége, Laborfalvy Róza és apósa, Benke József mellett más kortársi - és személyes - emlékek álltak rendelkezésére), legalábbis egy élménykörből származók. Kosztolányi ugyan 1907-ben az európai költészet vívmányainak adaptálását tartotta költői feladatának, és ezt 1928-ban sem tagadta; ám éppen azért, mert prózájában elsősorban „modernista" fordulatot hajtott végre, szemléletében más kérdéshorizontban jelentkeznek a magyar irodalmi hagyományok. Ekkorra már, legalábbis a Kosztolányi-típusú írók előtt, egyértelművé válik például Krúdy Gyula regényírásának újszerűsége, és a Krúdy felől (és Krúdy által) láttatott Jókai is beleilleszkedet egy, a hivatalos (Gyulai Páltól ihletett) irodalomtörténettől nemcsak hangsúlyokban eltérő irodalomszemléletébe, és találkozhat a századforduló modernségnek nem realista, még kevésbé naturalista valóságfelfogásával. Ehhez tegyünk annyit hozzá, hogy Baudelaire romantikaértelmezésének kulcsfogalma a „végtelenség", a világ az ő felfogásában a „képek és a jelek" (d'images et de signes) mérhetetlenül gazdag kincstára, 7 amelyeknek a költői képzelet jelöli ki helyét és értékét. Baudelaire-rel (illetőleg előtte: Kierkegaard-ral) 8 kezdődik meg az a folyamat, amely a romantikának a rejtettebb, mintegy „misztikusabb" áramlatát nem egyszerűen rehabilitálja, hanem a XIX. század uralkodó irányzatai, a realizmus, a pozitivizmus, majd a naturalizmus fölé helyezi. így fogja föl Baudelaire költészetét Kosztolányi, s a könynyed-keserű ellentét szintézisét ezért, (vagy feltehetőleg) ilyen értelemben látja rá Herczeg Ferenc vígjátéki stilizációjára. Továbbá: éppen a „biedermeier-keret" az, amely lehetővé teszi a művésznőnek, Bajor Gizinek, hogy egyszerre láttassa e világ cifrázatát és játék-voltát, nemzeti felé mutató elkötelezettségét és vígjátékiságát. A komoly-kedves, könnyed-keserű, magánéleti-hivatásbeli a játékban, a színházban emelkedhet egységes világgá, ahol minden •
