Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Gyulay Endre püspök szentbeszéde. Csanádpalota, 1994. szeptember 30.

Nagyon örültem annak is, hogy olvastam: 1888-ban mégiscsak másként gondolkoztak, és annak is, hogy újra és újra - amikor föl kell rázni a nép gondolkozását, akkor előveszik Kelemen László példáját mind a magyar nyelvben, mind a magyar kultúrában, mind a hazaszeretetben, s odaállítják példaképül. Érdekes módon, nagyapja már az első katolikus iskolában, Makón tanít. Talán nagyanyja is az első tanítómester... Érdekes, hogy kántorkodik az édesapja Pesten, a ferenceseknél, s amikor ő, a nagy, a tanult - szinte azt mondhatnám, hogy csődbe jut minden erőfeszítésével, akkor visszatér kántorkodni, visszatér tanítani. Még a jogi pályát valameddig gyakorolja, és azután visszatér ide Csanádpalotára, hogy visszahúzódva, csendesen, az Isten dicsőségét zengve, énekelve készüljön arra a nagy útra, amikor majd őt is „hazahívják". Megtett mindent? - Én azt hiszem, igen. Azt, hogy nem tudott egy korral szembeszállni, és nem tudott eredményre jutni?... de legalább meggyújtotta azt a kis fáklyát, amelyik bevilágította a magyar sötétséget, hogy valahogy előrébb jussanak. És legalább ez az egyetlen próbálkozó fény újra és újra lelkiismeretet ébresztett, lelkiismeret-furdalást indított el azokban, akikben ugyanezek a célok éltek, s akik ezért komolyan tenni is akartak. Úgy gondolom, hogy hármas tanítása - a magyar nyelv ápolása, a magyar kultúra őrzése, és a magyar hazaszeretet - a mi szívünket is megmozdítja. Sok ilyen Kelemen Lászlóra volna szükség, hogy akár a magyar nyelvet, akár a magyar kultúrát, akár a magyar hazafiságnak a tudatát elültessék bennünk, s értékessé tegyék azt a magyar öntudatot, amelyik valóban arra épít, amije van és nem légvárakra... nem más nagyoknak tányérnyalója, vagy éppen talpnyalója akar lenni. Azt mondtam az elején, hogy egy öreg nénikétől - aki eltávozott - is lehet tanulni... Még inkább tőle, aki ugyan megfáradva és eszméitől visszaverve - hiszen nem jutott győzelemre - mégis megmaradt magyarnak, megmaradt Istenhívőnek, megmaradt ősei foglalkozásában a kántorságban, s így készült föl, hogy ahhoz, akitől az előbb hallottuk: Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, s az élet terhét hordozzátok - ahhoz hazatérjen, s megkapja a mennyei Atyától azt a jutalmat, amit kiérdemelt azzal, amit mint hivatást megkapott, betöltött és gyakorolt. Úgy gondolom, hogy az érte való imádkozás egyúttal a magyar népért való imádkozás is kell hogy legyen, hogy amiben ő példát mutatott - hiszen nemcsak a színpad volt egyedül a hazaszeretetének, magyarságának, kultúrájának, nyelvének a művelése!... fontos feladat kell legyen a mi számunkra is megtanulni tőle így lelkesedni. Talán a mai korban már nem kell visszavonulni, hanem győzelemre is lehet vinni mind a nyelvet, mind a kultúrát. Imádságos szeretettel lépjünk mennyei Atyánk elé. Köszönjük meg, hogy őt adta, hogy ilyen hivatást táplált a lelkébe, és kérjük, hogy aki így megpróbált élő fáklyaként égni, adja meg neki, hogy odaát az örök dicsőség boldogságában ragyogjon, s a mennyei Atya társaságában valóban örökké boldog lehessen. Ezért ajánlom föl ma érte szentmisémet. Ezért kérjük érte az Urat. És kérjük az előbb említetteket, hogy magyar népünknek szítsa föl lelkiismeretét, adjon hozzá elég kegyelmet, hogy meg tudjuk valósítani azt, amit Kelemen Lászlón keresztül mutatott számunkra az Úr. Amen.