Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)
Évfordulók - Gajdó Tamás: Tények és legendák. A Kelemen László-irodalom
merte Mardosnak A Hét-beli közleményét, de Lugosi fenntartásairól nem szólt. Sőt a könyvet ismertető Mályuszné Császár Edit sem kifogásolta Staud eljárását. Pedig, ha csak megpróbálta volna Staud a naplót jegyzetekkel kísérni, rögtön észrevehette volna annak ellentmondásait. De az sem szúrt szemet Staudnak, pedig ugyanabban a kötetben bocsátotta közre, hogy Kelemen László feljegyzéseit egyes szám harmadik személyben írta. Mi szükség lett volna egy személyes naplóra? Hogy Tercsi ölére szabadon emlékezhessen?! Aligha. Valószínű, hogy Mados György művét Thaly Kálmán vershamisításai ihlették. Mentségére szolgál, hogy senki nem vette komolyan az általa írt sorokat; az állítólagos Kelemennapló homályos utalásaiból még feltételezéseket sem lehetett kidolgozni. Az elmondottak után még kételkedők persze végezhetnek néhány szövegfilológiai összevetést is az álKelemen-szöveg és Kelemen László valódi feljegyzései között, s akkor kiderül: Kelemen mindig F. Kir. Helytartó Tanáts-ot ír, miért éppen naplójában tévesztette volna el, ott ugyanis pusztán Hely Tartó Tanáts szerepel. 1927-ben újabb kötettel gyarapodott a Kelemen László-irodalom: Lugosi Döme már említett Kelemen László és az első „magyar játszó színi társaság" című művével. Lugosi sok újdonságot bocsátott közre, levéltári kutatásokat végzett, kijavította Váli és Bayer adatait, először közölte Kelemen László arcképét. A szerencse azonban nem szegődött mellé, s nem találta meg a Kelemen László születéséről szóló anyakönyvi bejegyzést. Természetesen ő is beleesett abba a hibába, hogy a hézagokat és a hiányokat nem bizonyította, de jól hangzó feltételezéseivel pótolta. Nem tolta hősét az előtérbe, mégis számtalan részrehajláson kaphatjuk. Például: „Kelemen László figyelmét nem kerülték el az országos politikai események, az országgyűlés kedvező hangulata a magyar nyelvkérdésekben és visszaemlékezve Pest városánál töltött juratusi idejére, eszébe jutottak azok az ügyek, amelyek, ha a városnál megakadtak, a megye azokat elővette, megérlelődött benne az új terv, hogy a gyorsítás érdekében Pest vm. támogatását fogja kérni." A Kelemen-kép 1945-ig jelentősen már nem módosult. Az irodalmi és színháztörténeti összefoglalások a már ismertetett műveket visszhangozták. Pukánszkyné Kádár Jolán egyedül maradt álláspontjával. 1956-ban végre Joós Ferencnek sikerült megállapítania Kelemen László születési helyét és idejét: Kecskemét, 1762. július 26. így Csanádpalota és Makó mellett Kecskemét is Kelemen-kegyhely lett: 1962. november 10-én leleplezték Kelemen László emléktábláját. Az ünnepi beszédben Joós Ferenc „tipikusan kecskeméti művészpályafutásról" és „művészsorsról" beszélt: „Korábban érkezni, korát meghaladót alkotni, csalódni, a világnak távol eső zugába visszahúzódni." Ugyancsak 1956-ban jelent meg Mályuszné Császár Edit tanulmánya Kelemen László színháza címmel a Tanulmányok Budapest múltjáról című sorozat 11. kötetében. Mályuszné jó néhány tévedést, téves felfogást szétoszlatott Kelemen László személyére vonatkozóan: nem ügyvéd volt; a jurátus kifejezés csak annyit jelentett, hogy a tisztség viselője hivatali esküt tett. Nemesi származását elfogadták ugyan, de bizonyítani sohasem tudta. Ebből az alacsony származásból és foglalkozásból következik, hogy számára (és társai számára is) a színészet hivatás, polgári foglalkozás, felívelés volt. Talán ezért is ragaszkodott annyira hozzá. (Ajövedelmezőséget azt hiszem figyelmen kívül hagyhatjuk...) Az utolsó legenda 1964-ben született. Az 1962-ben megjelent Magyar Színháztörténet című kézikönyv (szerkesztette Hont Ferenc) a pesti színjátszótársaság bukásának külső okaként megemlítette a Martinovics-mozgalom utáni politikai retorziókat, pl. azt, hogy a
