Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Fried István: Primadonna-darab a primadonnáról. Herczeg Ferenc színműve Dérynéről

Igaz, ennek a színmű értelmezését tekintve több - lényegbe vágó - következménye lett. 1. A rendezéstől függően elhalványulhatott a korrajz; azok a relikviák, amelyek a „biedermeier-keret"-et alkották, pusztán háttér-információkként lehettek a színpadon jelen, a primadonna szövegének csupán „végszavazhattak". 2. Paradox módon azonban éppen ezáltal lett „korhű" a színdarab. Ugyanis a XIX. század majdnem egészében a primadonnák kora, Catalanié, Malibrané, Pastáé, ViardotGarciáé, Jenni Lindé... akiknek kedvéért betét-áriákat komponáltak sikeres zeneszerzők, akik szuverén urai voltak a színpadnak; akiknek hangjára, egyéniségére, jelenség-voltukra operák épülhettek. A maga korában és keretei között ilyen primadonnának tarthatjuk Déryné Széppataki Rózát; és Herczeg Ferenc színművének címe is azt látszik sugallni: az ő élete, sorsa, színpada áll a középpontban. 3. A fentebb említett két tényező fokozott felelősséggel terheli meg az előadást és a címszereplőt. Ugyanis a címszereplőt alakító művésznőnek nemcsak önmagát kell hoznia, hanem a kort is, hiszen ő maga a korszak, az ő szövege a korszak kulturális szövege, és ő maga is a korszak kulturális szövegévé lesz. Az ő színpadi sorsa nemcsak a magyar színjátszás életútjának perdöntőén lényeges szakasza, hanem olyan előszöveg, amely majd a magyar színház kezdeti szakaszairól szóló irodalomban jól kivehetően tetszik át, részben meghatározója lesz az életét felelevenítő irodalomnak, de a Dérynéről szóló színművek, regények, elbeszélések visszafelé is meghatározzák a mindig változó, az előszövegre azonban minduntalan visszautaló Déryné-portrét. 4. így lesz Dérynéből szimbólum, sőt színpadi-életbéli szituációi archetipikus érvénynyel juttatják kifejezésre a XIX. század első felének magyar színházi-színháztörténeti lehetőségeit. Olyan képek és jelek halmazává válik (éppen a Déryné-irodalom sugárzó erejénél fogva) a Déryné-korszak, amely nemzeti legendáriummá stilizálódik. A nemzeti kultúra nem egy művelődéstörténeti jelképének itt a forrása. Herczeg Ferenc színdarabja jócskán hozzájárult a Déryné-kultusz alakításához,

10 a nemzeti színjátszás kezdeteinek szimbolikus felfogásához, a nemzeti játékszín ügye országossá váló folyamatának szinte mitologikus értelmezéséhez. Amikor Herczeg föllelte és megformálta az első magyar primadonnában, Dérynében a magyar kultúra szimbolikusarchetipikus alakját, akkor ebbe a figurába beleírta azt a kisugárzó hatást, amelynek segítségével kulturális szövegként emelte magához környezetét. Ebben a környezetben már ott a közvetlen jövő; a szárnypróbálgató Egressy Gábor halványabban megrajzolt alakja jelzi, hogy már van, aki tovább munkálkodik a kulturális szövegen; ott a németből visszamagyarosodó színigazgató, akinek nem teljesen motivált visszatérése a nemzeti eszme diadalát jelzi; ott a szintén megtérő Thuretzky, akinek konzervativizmusán győz a belépés a kulturális szövegbe - és nem utolsósorban ott a Déryné ijj asszonyban idézetként megtalálható megannyi régi szöveg, amely a XX. század színpadán, egy társalgási dráma keretében belesimul az új műbe, így XX. századi szöveggé válik annak ellenére, hogy nyelvileg megőrzi visszautaló jellegét. Amikor Kosztolányi második ismertetésébe fogott, a magyar színházi kultúra egésze még mindig a századforduló fölvetette, ám inkább néhány jelentős színész által korszerűen megválaszolt, mint színpadi szerzők által újszerűen végiggondolt kérdéseknél tartott. Molnár Ferenc és Herczeg Ferenc sikerdarabokat írtak, jó színdarabokat írtak, játszható és színészek által szívesen és hatásosan játszott művekkel szórakoztatták a nagyérdemű publikumot. Nem vagyok abban bizonyos, hogy feltétlenül el kellene marasztalnunk szerzőinket