Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Évfordulók - Böhm Edit: Déryné naplója mint a biedermeier regény jellegzetes alkotása

férfiakat vacsorára. Utazáskor is mindig gondosan felpakolta magát élelemmel, amit szívesen osztott meg a társulattal. Étkezésében is választékos volt, ha módja volt rá. A maga körül kialakított szellemi-társasági légkör mintáit még a családi házban sajátította el, de sokat tanult azoktól a módos polgári és nemesi családoktól is, akikhez ő járt vendégségbe. Kézimunkáját mindig magával vitte, társalgás közben szorgalmasan járt a keze is. A polgári életformát, társasági életet jellemző zenélés és éneklés számára természetes létezési forma volt. Otthon gyakran játszottak rögtönzött jeleneteket társaival (főként Kantoméval), a szalonokban pedig szívesen vették, ha énekével szórakoztatta a társaságot. Kedvelte a sétálást, a városkörnyéki kirándulást, s ha tehette, szívesen kikocsizott a „zöldbe". (Ezt a szokását szemérmesen azzal magyarázta, hogy egészségi állapota, hangjának tisztán tartása tette szükségessé.) Műveltsége - mint maga is bevallja - csak annyi volt, „mit ész és magasabb körökben való társalgás által szerezhet az ember magának".(I. 137) Elég jól megtanult németül darabokat is fordított -, de sem a francia, sem az olasz nyelv nem ment a fejébe, zongorázni sem tudott megtanulni, gitárján elfogadható autodidakta szinten játszott, illetve kísérte önmagát. Déryné világa - vágyait s érzelmeit is beleértve - meglehetősen szűk és áttekinthető. Szüntelenül utazott, bejárta az országot, de csak a színpadot, az öltözőt, a fogadók szobáit és a polgári vagy főúri szalonok világát látta. A természet szépségeit, a városok nyüzsgő színeit alig vette észre. A társadalmi problémákat alig érzékelte. Érzelmeit pályájára, pályatársaira, szerelmeire, s néhány szánandó sorsú emberre korlátozta. Ezen belül azonban az érzelmi fokozatok széles skáláját élte meg, s a legfinomabb rezdüléseket is érzékelni, érzékeltetni tudta. Érzelmei gyakran jobban kötődtek személyes tárgyaihoz, mint az emberekhez. Vagy inkább a tárgyakon keresztül kötődött az emberekhez? Kisgyermek korától kezdve az öltözködés volt az igazi szenvedélye. írásában a legtöbbet egy-egy ruhadarabja elkészítésével, megszervezésével vagy elvesztésével foglalkozik. Öltözékeire a legapróbb részletességgel emlékszik, még idős korában is. Színészi játékának jellemzése helyett is többnyire jelmezének és az azáltal kiváltott hatásnak a leírásával törődik. A mű drámaisága Déryné életének és művének alapvető drámaisága abban rejlik, hogy szenvedélyesen ragaszkodott ehhez a polgári biedermeier életformához és értékrendhez, amit pályaválasztása, a művészet iránti elkötelezettsége és hivatástudata nemcsak megkérdőjelezett, de lehetetlenné is tett. Érzelmei, elhivatottsága, művészi öntudata egyaránt arra késztették, hogy kitörjön a szűk kispolgári világból, amelynek biztonságot és szolid társadalmi presztízst adó értékeihez és külsőségeihez mégis ragaszkodott. O nem a polgári lét kötöttségeiből és unalmából menekült a romantikus álmodozás vagy képzeletbeli lázadás fiktív világába. Éppen fordítva: ő megvalósította életében a művészet általi kitörést, megtette azt, amire olvasói csak vágyakoztak. Nem vágyakozott, hanem cselekedett, s a művészet adta szabadságból vágyott viszsza a polgári lét nyugodt biztonságába. Számára tehát az volt vágyálom, ami közönségének a realitás. Nem nézte le, nem vetette meg ezt az elhagyott realitást, kétségbeesetten kapaszkodott utána. A kispolgári életforma és az ellene való romantikus lázadás egymásnak el-