Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Színháztörténet - Márfi Attila: Színjátszás Pécsett, az abszolutizmus idején - a cenzúra intézkedései

miatt a helyi kiegészítő parancsnokság bevonultatással fenyegette meg az ifjú teatralistát. Ezenfelül Újfalusy érdeméül kell megemlítem, hogy általa újból megjelentek a pécsi színpadon az angol és a francia színpadi szerzők eddig száműzött remekei.

55 S ebben az a figyelemre méltó, hogy a színházi életben történt pozitív változások immáron a magyar színészethez köthetők. A német színjátszás lassan a politikai változásokkal összhangban elvesztette privilegizált helyzetét, úgyis fogalmazhatunk, hogy történelmi küldetése végéhez közeledett. Évszázados áldásos tevékenységüknek köszönhetően a magyar színjátszás sokat tanult és fejlődött a német színházlmltúra árnyékában. De most elérkezett az idő, mikor a térségben az anyaországtól művészeti szempontból is elszakadt és megújulni már nem képes német színészet helyére az a magyar színjátszás lépjen, mely több évtizedes szüntelen áldozatvállalás után most az abszolutizmus végnapjaira megtalálta művészi helyét és rangját. A kényszerű elhallgattatás évei alatt a nemzeti erők összefogásával a magyar színikultúra a progresszív fejlődés útjára léphetett, ami természetesen több éviizedig tartott. A politikai nyomás enyhülésével a város polgárai előtt újból felcsillant a szabadabb társadalmi és kulturális élet reménye. A magyar és a német színjátszás között újra helyreállt az egyensúly, illetve már kevésbé a politikum döntött a város színi életének fejlődésében. Az eddig elszigetelt városba egyre több idegen előadóművész és mutatványos juthatott el. igaz, elég hosszadalmas tortúra árán. Tehát az 1850-es évek derekától a társadalmi élet bizonyos területein a lassú változás érezhető volt, de a kiépült bürokrácia saját fontosságától eltelve továbbra is minden akadályoztatás nélkül működhetett tovább. A cenzúra például szinte változatlanul ténykedhetett az enyhülés évei alatt is.

56 Annyi változás azért történt, hogy a cenzúrázás folyamata tovább egyszerűsödött. Ezentúl a megyefőnök és a város polgármestere bírálta felül a beterjesztett műveket, ezáltal felgyorsult az engedélyezés körüli ügyintézés menete. Főleg most, hogy a magyar társulatok újból kaphattak engedélyt, egyféle versengés is kialakult. De ez persze azt is eredményezte, hogy kettőzött figyelemmel kellett kísérni a renitenskedésre hajlamos magyarok repertoárját, bár most már a cenzor tolla sem foghatott olyan vastagon, mint pár évvel ezelőtt, s olyan művek is színre kerülhettek, melyekért korábban többéves elzárás járt. A cenzúra utolsó intézkedései A Habsburgok 1859 nyarán Magentánál, majd Solferinónál elszenvedett vereségei megingatták a birodalom belpolitikai helyzetét is. A kényszerű zürichi béke megkötését követőleg az átalakított kormány a belpolitikai biztonságot volt hivatva megerősíteni. Az elfojtott indulatok már a következő évben felszínre törtek. Előbb a forradalom évfordulóján történtek zavargások az ország számos városában, majd gróf Széchenyi István halálát követően hatalmas demonstrációra került sor Pesten és Budán. Az éledő nemzeti mozgalmak megakadályozására a Jelenlegi válságos körülmények között" ismét az adminisztratív terror eszközéhez nyúlt a hatalom.

57 De már csak korlátozni lehetett az országban fejlődésnek indult politikai-társadalmi-kulturális folyamatokat, megakadályozni nem. Az országban vándorló színtársulatok immár a művészet eszközeivel terjesztették a hazafias eszméket s éltették tovább a nemzeti ellenállás szellemét. Természetesen ismét szigorodott a törvényhatóságok területén működő cenzorális bizottságok tevékenysége is, ami nemcsak az egyes művek betiltását jelentette, hanem az előadásra szánt színdarabok szövegkönyveinek tüzetes átvizsgálását, s nem egy esetben alapos szövegkorrekciót is. Újra betiltották az eddig pár éve hallgatólagosan színpadra engedett honvéd egyenruhák viselését, s elrendelték a repertoár ál-