Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Színháztörténet - Rajnai Edit: A Magyar Színház műsorpolitikájának története (1907-1918)

ket, boltjukat fenntartó kisiparosok és kiskereskedők. 1906-ban - vagyonosabb rétegeiket, valamint a Járókelő kereskedőket", az ügynököket is beleértve - 22.683-an voltak. A főváros ipari-közigazgatási struktúrájának folytatódó fejlődésével együtt emelkedett a köz- és magántisztviselők aránya a lakosságon belül. A magasabb és polgáribb egzisztencia eléréséhez elsősorban az alkalmazotti pályák segítették Budapest lakosait. E foglalkozási csoporthoz tartozók száma 18 331. A századforduló utáni fejlődés kétségtelenül legfeltűnőbb jelensége a nem hivatalnoki munkát végző értelmiség létszámának megugrása. Az orvosokat, ügyvédeket, tanárokat, mérnököket is magában foglaló réteg tagjai közé 1906-ban 4695 személyt soroltak.

10 A Budapest története című várostörténeti monográfia negyedik kötetében megjelent, 1890-re és 1910-re vonatkozó, a választópolgárokat a választói jogalapként szolgáló tevékenységi ágak szerint csoportosító adatsorok a főváros üt kerületének - köztük az Erzsébetvárosnak - 10 év alatt lezajlott társadalmi változásait tükrözik. A VII. kerület számszerűen legnagyobb súlyú rétege továbbra is a hivatalnoki kar volt. A második legnépesebb csoport a kereskedőké, 1910-re számuk 3,5-szeresére nőtt az 1899. évinek, s így a 11 év alatt 3,2-szeresére duzzadt kézműiparos réteget a harmadik helyre szorították vissza. A negyedik, fontos és számszerűen is jelentős réteg az értelmiség, amelynek 2,5-szer annyi tagja talál hajlékot ebben a városrészben, mint a századfordulót megelőző évben. Polgárságon belüli társadalomstruktúrájában, e foglalkozási csoportjainak egymáshoz viszonyuló arányaiban a VII. kerület a Teréz- és a Lipótvároshoz hasonlított. A VI. és a VII. kerület az 1890-es években is párhuzamos fejlődésével tűnt ki, ekkori társadalmi szerkezetük azonban a frissen betelepülő háztulajdonosok magasabb száma és az értelmiségnek e kerületeken belüli kisebb súlya miatt más elrendeződést mutatott, mint az V. kerület lakossága. A század első évtizedének változásai közelítették egymáshoz a három városrészt. Míg azonban az Erzsébet- és a Terézváros lakóinak száma, s így a foglalkozási csoportok tagjainak száma is, meghaladta a Lipótvárosét, a rétegek egzisztenciális szintje jóval alatta maradt az V. kerületben élőkének.

11 Az 1907-ben bekövetkezett igazgatóváltás egyben a Magyar Színház műsorának, jellegének teljes megváltozását jelentette, szinte egy új színházalapítással ért fel. Az eddig operettszínházként számon tartott, és csak operettszínházként létezni képes intézményt Beöthy prózai színházzá kívánta tenni, olyan színházzá, amelynek programja és előadásai a Király Színház mellett és más színházakkal szemben létjogosultságot biztosítanak az Izabella térnek Budapest színházi intézményrendszerében. A Budapesti Hírlap 1907. április 19-i és október 10-i számaiban meghirdetett előzetes műsortervek a bohózattól a társadalmi színműveken és az újromantika alkotásain keresztül Shakespeare műveiig húzták meg azt az ívet, amelynek elemeivel a Magyar Színháznak közönséget kellett szereznie elsősorban az Erzsébetvárosban, ám ha lehetséges, Budapest minden színházlátogatójának köréből. Beöthy koncepciója a prózai műsoron belüli legszélesebb tartományt jelölte meg a színház programjaként, s ezzel rögtön ütközésbe került a főváros két vezető, elsősorban prózai színházával, a Vígszínházzal és a Nemzeti Színházzal. Előzetes műsorterveibe Beöthy a Vígszínház repertoárjából átvette a bohózatot és a társadalmi színművet, e műfajokat Nancy és Armont A mama barátai, illetve Henry Bernstein A kerülő út és Földes Imre A császár katonái című darabjai képviselték. A társadalmi dráma a Nemzeti Színház játékrendjének is állandó eleme volt. Emellett a Nemzeti klasszikus programjából Beöthy átemelte Shakespeare drámáit (Cymbeline, Szeget szeggel) és az újromantikusok műveit (Rostand: A sasfiók, Dóczi Lajos: Vegyes párok). Ugyanebbe a sorozatba il-