Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)
Színháztörténet - Nagy Ildikó: „Háromszínű zászló", avagy „Az orfeum tanyám: Ott békén hagy hazám!"?
val (Vilja-dal; Bamba, bamba gyászvitéz...) sem tudja rávenni. Óriási csalódás Daniló számára, amikor Hannát a kerti pavilonban találják egy fiatalemberrel. Pedig a vígjátékhoz hasonlóan csupán a nagykövet fiatal feleségét mentette meg attól, hogy a férje leleplezze. Az operett vége némileg más, mint az eredeti vígjátéké, mert Hanna egy kegyes hazugsággal veszi rá Danilót szerelme bevallására. Azt állítja, ha újra férjhez megy, elveszíti vagyonát. Csak a leánykérés után teszi hozzá, azért, mert új férjéé lesz. A szövegkönyvet a sajtó egy része jónak tartotta, míg mások egyenesen silánynak. A muzsika értékét illetően azonban megegyeztek a vélemények. Egytől egyig mindenki kitűnőnek ítélte. A kritikusok dicsérték Lehár tehetségét, muzikalitását és invencióját. Többen megállapították, hogy darabja új fejezetet jelent az operett történetében. A János vitézhez hasonlóan Lehár operettjét sem kímélték a parodisták. Feld Mátyás és Barna Izsó A bús özvegy 7 címmel parodisztikus játékot írt róla. A történet, amelynek némi politikai aktualitása is van, kevésbé szellemes, mint a Kukoricza Jónás. Főhőse Dosztalek Daniló táncmester, amikor megtudja, hogy Széphegyi Róza báróné, a bús özvegy tulajdonképpen vagyontalan, elutasítja a kezét. A darab egyetlen igazán mulatságos mozzanata, hogy Daniló valahányszor találkozik egy bizonyos Lejár Ferenc zongoratanítóval, elkezd vele vadul keringőzni. Az utolsó alkalommal a következőket mondja neki: „Szerelmes vagyok önbe! A maga bűbájos keringője elvette az eszemet." Ekkor azonban kiderül, hogy Lejár nem azonos Lehárral. A paródia azonban itt is rávilágít arra, hogy a Víg özvegy sikerének titka elsősorban a kitűnő muzsika. Moritz Csáky a Víg özvegyet az ún. „bécsi operett ezüst-korszaka" első reprezentáns darabjának tekinti. Megállapítja, hogy miután a 19. század 50-es, illetve 60-as éveiben Bécsben és Budapesten egymástól függetlenül, de egymástól kölcsönösen befolyásolva elterjedt a francia operett, létrejött egy autochton operettproduktum. Figyelemre méltó az a tény, hogy a Monarchia két különböző városában azonos műfaj kelt önálló életre, amelynek első „aranykor"-át a bécsiek fémjelzik, míg a második „ezüstkorszak"-ot a budapestiek vagy legalábbis magyar miliőből származók. Ez az operett nemcsak hasonló szociális tudatból eredt, hanem Ausztria és Magyarország között integráló funkciót is betöltött. 8 Összefoglalva a Víg özvegy sikerének okairól mondottakat: a darab, a János vitézzel ellentétben, nem a nézők nemzeti érzelmeire hatott, hiszen sem a szüzsé, sem pedig a zene nem tartalmazott magyaros elemeket. Más európai nagyvárosok közönségéhez hasonlóan a budapestiek is élvezettel nézték a mulatságos és fordulatos történetet. A librettóban minden együtt volt, amit a francia vígjátékokon nevelkedett pesti publikum elvárt és kedvelt: szellemes dialógusok, félreértések, flört, humor és heppiend. A legfontosabb sikertényező azonban Lehár muzsikája volt, amely a bécsi valcert szláv zenei motívumokkal ötvözte, s ezzel egészen újszerűnek, hol erotikusnak, hol pedig egzotikusnak hatott. A két főszereplő, Turchányi Olga és Rátonyi Ákos egyaránt kitűnő alakítást nyújtott. A Víg özvegyet 1907 októberében műsorára tűzte a Király Színház is. De sikere nem homályosította el a János vitézét, illetve fordítva: a János vitéz változatlan, sőt inkább fokozódó népszerűsége nem befolyásolta a Víg özvegy fogadtatását. Sőt, sokáig ugyanabban a színházban felváltva játszottak a két darabot, s a közönségük igen valószínű, hogy nagyrészt megegyezett. A budapestiek egyik este megkönnyezték a szent hazáért és a szerelemért oly sok megpróbáltatáson keresztülment János vitéz történetét, míg a másik este együtt dúdolták Danilovics Danilóval az Orfeum-dalt:
