Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)
Színháztörténet - Nagy Ildikó: „Háromszínű zászló", avagy „Az orfeum tanyám: Ott békén hagy hazám!"?
Majd a szerzőkkel való közös ebédelés közben pattant ki Beöthy fejéből az isteni szikra: - „Megvan! Milyen természetes [...] Hogy ez nem jutott eddig eszembe. János vitéznek nem kell Tündérország, nem kell a királyság, neki az a kis magyar faluja a legszebb a világon, minden Tündérországnál szebb [...] az a zsúpfedeles kunyhó, a hazatérő nyáj kolompja [...] 2 Bókay Egy rózsaszálja persze nem tekinthető autentikus forrásmunkának. Akárkitől származik is az ötlet, telitalálatnak bizonyult, mert a közönségnek tetszett. Sőt, úgy tűnik, hogy az új befejezéssel egy ki nem mondott, de általánosan elfogadott elvárásnak sikerült eleget tenni. A kor közönségének körében ugyanis bármely, az „itt élned-halnod kell", vagy másképp fogalmazva az „Extra Hungáriám non est vita..." gondolat szellemében íródott darab biztos sikerre számíthatott. Ahogy az eddigiekből is kiderült, Bakonyi Károly librettója a Petőfi-műből csupán a cselekmény vázát tartotta meg. A közönség és a kritika azonban mégis Petőfi szellemét vélte felfedezni a darabban, és hiteles adaptációnak tekintette. Ennek oka, hogy az 1840-es évektől a századelőig a Petőfi-kép jelentős átalakuláson ment keresztül. A póriasságáért, heves plebejus-demokrata érzelmeiért sokat kárhoztatott, a szabadság és szerelem eszméjét vezérlő csillagának tartó forradalmár költő a századfordulón elsősorban lírikusként, a haza, ezen belül is főként a szűkebb haza, a szülőföld és a szerelem lantosaként élt a köztudatban. Ennek a képnek pedig tökéletesen megfelelt Bakonyi adaptációja. SŐt, azt is mondhatnánk, hogy tökéletesen sikerült Petőfi művét a századforduló közönségének ízlésére áthangolnia. A versek ugyanolyan eltéréseket mutatnak téma, stílus, hang tekintetében, mint a szövegkönyv. Különösen jól sikerültek az első, a népszínmű jellegű felvonás dalszövegei. Szerzőjük, a kifejezetten urbánus költőnek tartott Heltai Jenő tehetségére, stílusérzékére vall, hogy megtalálta a megfelelő formát és hangot. Egyéniségéhez a második felvonásban megkívánt ironikus-frivol jelleg állt a legközelebb, hiszen ekkor már gyakorlott sanzon- és kupié-szövegíró volt. Az utolsó felvonás a versek tekintetében is a legkevésbé megoldott. Tündérországgal Heltai sem tudott mit kezdeni. A sikerben kulcsszerepe volt a zeneszerzőnek, Kacsoh Pongrácnak. Muzsikájának négy fő rétege van, mégpedig a népies műdal, a verbunkos, az operett és a kupié. A szövegkönyvhöz hasonlóan az első, népszínműszerű felvonás a darab zeneileg legjobban kidolgozott és eltalált része. Itt a négy zenei rétegből az első kettő, a stilizált népies műdal és a verbunkos uralkodik. A második és a harmadik felvonás zenei világa már inkább operettszerű, beleértve a francia király remek kupiéit. A muzsikát tekintve is a harmadik felvonás a darab leggyengébb része. Általában a mű zenei felépítése jóval egyszerűbb, mint a legtöbb, a korszakban divatos operetté. A dalok, áriák inkább betétszerűek. Nincs benne olyan duett, mely kétszólamú volna, az együttes címmel jelölt számokban is legtöbbször szólók váltakoznak egymással vagy homofon szerkezetű tónusokkal. A dalok tehát megfeleltek a magyar nótázás hagyományainak, a magyar éneklési kultúra korabeli szintjén, illetve kissé fölötte álltak. A zeneileg legigényesebb számokat sem a két főszereplő, Kukorica Jancsi és Iluska énekli, hanem a francia királykisasszony és Bagó. Egészében véve Kacsoh muzsikája ízléses, finoman stilizált, kerül minden pózt, magyarkodást. Értékelésénél nem szabad megfeledkeznünk arról a tényről, hogy a mű az igazi népdal felfedezése előtt született, hiszen Bartók és Kodály Magyar népdal c, húsz tételes gyűjteménye csak 1906-ban jelent meg. A bemutató utam első kritikák az első igazán magyar operettet üdvözölték a műben. Rövidesen tisztázódott azonban, hogy egy új, önálló műfajról van szó, mégpedig a magyaros daljátékról, amely a népszínmű és az operett elemeinek keveréke.
