Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Páll Árpád: Arisztophanész, avagy a komédia születése

Nemes konzervativizmusánál s ezzel szoros összefüggésben az „aktuálpolitikai" kérdésekhez és a kortársak erőfeszítéseihez való viszonyulásánál meg kell állnunk egy-két szóra. A babitsi jellemzés azt emeli ki, amit több mint negyedszázaddal később Falus Róbert a marathoni nemzedék erkölcsi felfogásának hatásaként, hatásának továbbéléseként határoz meg. Falus nyilvánvalóan azért nem használja a babitsi fogalmat, sőt nem is utal rá, mert a marxista terminológia a konzervativizmust és annak minden formáját elutasítja, és az árnyaló jelzőtől függetlenül, illetve azzal együtt a progresszió, a társadalmilag haladónak, előrevivőnek minősített álláspont ellentéteként, politikailag reakciós megnyilatkozásként tartja számon. Holott kérdés és nem is a legegyszerűbbek közül való, hogy egy bizonyos történelmi helyzetben a szakítás és az újabb eszmények meghirdetése (esetleg egy új intézményi rendszer felkarolása) képviseli-e a továbblépést, vagy pedig az előzőleg meghirdetett (és többnyire be nem teljesedett, esetleg mellékvágányra csúszott) eszményekhez és intézményekhez való ragaszkodás? A dilemma elvontan, elméletileg könnyen tűnhet költőinek, áldilemmának. Valóságos összefüggéseiben soha nem az. Ha azokra a változásokra vetünk például egy futó pillantást, amelyek a törvénykezési, bíráskodási eljárásokban Arisztophanész idejében bekövetkeztek, meggyőződhetünk az állítás megalapozottságáról, igazságáról. Az i. e. V. század végére, Arisztophanész idősödő korára, a peres ügyek tárgyalásában és eldöntésében sokkal többen vettek részt, mint születésekor, a század derekán. A törvénykezésben részt vevő polgárok (a „népbírák" elődei) napi hat obol fizetséget kaptak fáradozásaikéit Az igazságügy demokratizálását, az igazságosság szellemének fokozott térhódítását, előretörését, a visszaélések korlátozását vagy legalábbis korlátozásának lehetőségét jelenti-e vajon ez a változás? Bizonyára jelenthette volna ezt is, lehetett volna a további fejlődés előmozdítója is. Nem lett az, nem vált a fejlődés serkentőjévé, hanem - mint A darázsok tanúsítja, a könnyű kereset közösségbomlasztó hatását erősítette, a hatalmasok érdekeinek és kívánságainak érvényesülését, a hozzájuk való igazodás terjedését segítette elő. Közvetett módon pedig azt jelezte, hogy a polisz-demokrácia eszményeit nem lehet elavultnak, megvalósultnak, beteljesedettnek tekinteni s helyettük valami mást napirendre tűzni. Különösen akkor nem, amikor fokozatos megvalósulás helyett az eszmények a fokozatos torzulás felé haladnak s az ellentmondások kiküszöbölését, magasabb egységben való feloldását lehetővé tevő körülmények és erők még fel sem tűntek a láthatáron. És jelezte egyben azt is, hogy különbséget kell tenni aközött, ami tartalma szerint új és aközött, ami divatos vagy felkapott. Az álláspont ellentétének túlfeszítésével, árnyalatlanságával és feltételezett, „egyszer s mindenkorra adottságával" függ össze - véleményem szerint - a következetlenség és a diszkrepancia is, ami Falus Róbertnek a LüszisztrátéxóX alkotott véleményében hol így, hol úgy értelmezhetőségében mutatkozik meg legpregnánsabban. Ezt színezi és elmélyíti aztán az az ugyancsak feltételezésen, méghozzá nem helytálló feltevésen alapuló vélekedés, miszerint közvetlen kapcsolat, egyenes összefüggés létezik (létezne állítólag) a kor történelmipolitikai eseményei és a művészi alkotásban kifejezésre jutó eszmei mondanivaló között. Szerb Antal vélekedése mind a Babitsétól, mind a Falus Róbertétől alapvetően különbözik. A cinizmus konzervativizmusa semmiképp nem hozható közös nevezőre a nemesen konzervatív felfogással, vagy a nagy nemzedék eszményeinek visszfényeként értelmezhető állásponttal. Csakhogy a mindent opponáló, mindent lefitymáló és semmibevevő cinikusok általában nem azoknak a soraiból szoktak kikerülni, akik kényelmüket, nyugalmukat feláldozva, kockázatot vállalva az általánosan elfogadott elvekre, szokásokra vagy automatizmusokra vetik rá magukat „mintegy herákleszi dühvel". Ha író, költő, művész, vagy bárki emberfia közösségi célokat tűz maga elé, elképzelései lehetnek igazak vagy hamisak, mód-