Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Lázok János: A második bűn. Kísérlet Sütő András Káin és Ábel című drámájának értelmezésére

magasabb rendű szintet a korabeli mitikus, illetve vallásos világnézet határozta meg és töltötte fel olyan etikai normákkal, eszményekkel és magatartásmintákkal, amelyek e szint mitológiai vagy biblikus szereplői révén eszményi tisztaságukban jelennek meg. Az ember földi világát megjelenítő alárendelt színt szereplői - illetve az ő közvetítésükkel e drámák korabeli nézői - a törvényadó felső világszint ideális viszonylataiból kapták azokat a követendő magatartásformákat, amelyeket a földi lét során minden embernek meg kell valósítania, törekednie kell megvalósításukra. A misztériumdráma szituációját a mitikus avagy vallásos világkép hozta létre, azáltal, hogy minden földi halandóra vonatkozó általános érvénnyel feszültséget tételezett a korabeli néző aktuális, az előadással egyidejű énje, valamint ennek túlvilági értékélése és megítélése között. A drámakezdő szituációt tehát a vallásos világkép állítja fel, s ily módon a Bibliának bármelyik története és eseménye drámaként is értelmezhető, hiszen „az adott világszemléleten belül minden bibliai történet szituációba, az evilági és másvilági között feszülő szituációba ágyazott". (Bécsy 1974: 215) A drámakezdő szituációt meghatározó és aktivizáló vallásos metafizikus világkép eltűnése, illetve visszaszorulása után ezért váltak ezek a misztériumdrámák előadhatatlanná, átlagos mai néző számára élvezhetetlenné. Anyagszervezési eljárásaik, formai megoldásaik azonban tovább élnek azokban a kétszintes modellt megvalósító drámákban, amelyekben a két szint között nem egy mitikus, illetve vallásos világkép hozza létre a kezdő szituációt felállító drámai feszültséget. E változás nyomás a törvényadó felső szint többé nem egy kidolgozott és általánosan elfogadott hitrendszer alapján épül fel. A romantikával kezdődőleg e szint eszményinek és követendőnek tartott viszonylatai a szerző egyéni világképét fejezik ki, mégpedig olyan tartalommal és olyan formában, amely - a vallásos világkép funkcióját átvéve - aktivizálni képes az adott mű alapjául szolgáló kezdő szituációt: „Legáltalánosabban három dolog hozza létre és rendezi be a másik [törvényadó] szintet - állapítja meg e drámákról Bécsy Tamás -, ha nem rögzített vallás dogmáira, tételeire, s az ezek alapján létrejött, ugyancsak általánosan elfogadott és ismert alapokra épül. Ez a három: a Biblia - de nem mint vallásos könyv, hanem mint mitológia -, a görög vagy az adott nemzeti mitológia, s harmadszor a népköltészet, a népi mondavilág. Akármelyiket használja fel, mind a három esetben olyan történetet, alakokat és törvényeket tud a költő a másik [felső] szintbe helyezni, amelyek általánosan ismertek, amelyek felismerésére és elismerésére objektív alap van, hiszen az adott közösség tudatában élnek." Bécsy 1974: 247) A Káin és Ábel, illetve Sütő történelmi drámáinak később elvégzendő összehasonlítására gondolva itt kell megjegyeznünk, hogy elvileg a nemzeti vagy egyetemes történelem jelentős mozzanatai, jól ismert történelmi alakok és helyzetek is betölthetnek hasonló funkciót. A kétszintes dráma újabb kori módosulásait elemezve Bécsy Tamás több helyütt is szól azokról az életjelenségekről, amelyek a kétszintes modell segítségével ragadhatok és formálhatók meg. Megállapítása szerint azok a társadalmi-történeti problémák, életjelenségek rögzíthetők leginkább a kétszintes modell szerint, amelyek az adott korszak valóságában „csak körvonalakban, csak megsejtésekben, csak vágyakban élnek", következésképpen nem ragadhatok meg hitelesen úgy, mint „az objektív külső világban létrejött szituációk és az ott végbemenő cselekvések". (Bécsy 1974: 222) E drámamodell megvalósulásának előfeltételeként képzelhető el az a helyzet is, amikor „a társadalmi valóság valamilyen tényezője már egészen világos, objektív akciók is el-