Kerényi Ferenc – Török Margit szerk.: Színháztudományi Szemle 30-31. (Budapest, 1996)

Drámatörténet - Lázok János: A második bűn. Kísérlet Sütő András Káin és Ábel című drámájának értelmezésére

LÁZOK JÁNOS A második bűn Kísérlet Sütő András Káin és Ábel című drámájának értelmezésére „Megöltem magamat, Mert furcsán voltunk kettesen: Fogadj, Jehovám, két-eggyünket Értőn és kedvesen. "

J Sütő András egy kötetbe foglalt két történelmi drámája után (Egy lócsiszár virágvasárnapja, 1974, Csillag a máglyán, 1975) a Káin és Abel, (1977) megjelenésekor joggal merült fel a kérdés: szerkezeti-tartalmi közös jegyek alapján trilógiának nevezhető-e a három mű, avagy csupán külsődleges szempontok, a megjelenések viszonylag gyors egymásutánja, majd az egy kötetben való megjelentetés

2 sugallja a három dráma tematikus összefüggésének látszatát. A kritikai fogadtatás kezdeti szakaszában többektől is használt poème d'humanité (emberiség-költemény) megnevezés

3 - a műfaji besorolás mellett - már ekkor jelezte a dráma elemzésének legnehezebb problémáját: annak a formai-műfaji váltásnak az értelmezését, amely jelentősen megnehezíti a Káin és Ábel elhelyezését az életmű - és elsősorban a két történelmi dráma - kontextusában. Az előző két műben kavargó szereplők sokasága, a főszereplő párosok sorsalakulását kísérő és ellenpontozó tömegjelenetek itt eltűnnek, hiszen a Káin és Abel öt szereplőre avagy hat hangra írt kamaradarab, amelynek akár oratóriumi előadása is elképzelhető, szemben a két másik dráma színpadszerűbb, mozgalmasabb cselekményvezetésével. Csupán a legfontosabb jelentést hordozó szerepkörök maradnak meg a drámában, s e lényegre törő sűrítést kísérő jelenségként fölerősödik a szerepkörök és a cselekmények metaförizálódása. Akárcsak a két történelmi drámában, e metafizikus elemek és jelentések az adottság fanatikus őrzésének, illetve megszállott változtatásának szándéka mentén szerveződnek rendszerbe, de - a mitológiai tárgyválasztás természetéből adódóan elvontabb és általánosabb módon, szinte képletszerű tisztasággal. Éppen hitele ad esélyt értelmezésre. Feltételezésem szerint ugyanis e metaforikus mélyszerkezet föltárásával nem csupán e dráma autentikus magyarázata kísérelhető meg. Segítségével fölvázolható egy olyan drámamodell, amelynek alapján a Káin és Ábel úgy tekinthető, mint az Egy lócsiszár virágvasárnapja és a Csillag a máglyán gondolatvilágát is összefoglaló, a három mű tematikus egységét megteremtő és kiteljesítő alkotás. E gondolati összegezés a trilógia szerkezetében és magában a harmadik drámában sem a tézis-antitézis-szintézis paradigma alapján valósul meg, hanem a tartalommá tett dialógus-elv lévén, amely - Bretter György gondolatmenete szerint - Sütő két történelmi drámájában „azonos dolog két jelentésének hordozója, a harmadik pedig az, ami egyesíti ezt a kettősséget, a megvalósult, a reális."

4 A szerző - összegez Bretter - „egy állapotból indul ki, és azokban úgy keresi a különböző jelentéseket, hogy a partnerek mondatait egymást kiegészítő, egymást kölcsönösen értelmező sorozattá konstruálja, amelyben csak azért van jelentés, mert legalább két dolgot mondanak el azonos tárgyról."

5