Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)
200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - FRIED ISTVÁN: Színjáték, dramaturgia, kortárs dráma — és a Bánk bán
morított ártatlanság c. színművéből Etelka mozgására vonatkozó utasítások: „szomorú gondolkodó ábrázattal lépik be a' szobába"; „búsongva sétálgat"; „halál színnel, le eresztett fővel be-lépik tántorogva"; „fejét tsóválva, szemeit rendetlenül kezdi forgatni..." Gyula: „fel-ugrik mérgesen"; „gondolkozva"; Etele „egészen fel-tüzesedve fel-ugrik, a' kardját mérgesen meg-tsörgeti, és ide 's tova tekint"; „reszketve, és fogait tsikorgatva..." A' szerent séti en alkantzellárban 14 Pengőházi „nagy méltósággal, és gondolkodva" szólal meg, majd „le-veti magát egy székre, az egekre tekintvén", Trézsi úgy „áll, mint valami kőbálvány", ugyanez a Trézsi „el-tökélvén magát, az ég felé vetvén szemeit, és alattomban" szól. Ez utóbbi színmű számunkra Forrási egy monológja miatt is érdekes, amely sok tekintetben az országjáró Bánk tapasztalatait előlegezi: „Vegye számba minden azon gyalázatos adókat, mellyeket az Országnak minden rendgyétől ki-f atsart, és mellyeket osztán ama' rabló, ama' mindent elnyelni kívánó indulatainak fel-áldozott. — Gondollya-meg azon embertelen történeteket, midőn (magának jóvá-hagyásából) a' szentséges Törvény, az erős igazság el-nyomattatott. — Jutassa eszébe azon vitéz, tehetős, de egyszersmind ártatlan férjfiakat-is, kiket (haramja módra) vagyonoktól, betsületektől, 's életektől-is meg-fosztott — Vegye nem fonton, hanem mázsákra azon ki-tsorgó könyveknek árjait, mellyeket az el-nyomott, 's az ínségnek prédájául ki-tett árvák, 's özvegyek szemeiből kifatsart — Hallya azon tele torokkal kurjantott átkozódást, az Országnak azon rettentő panaszait, mellyekkel utálatos lelke-ismérete ellen mindenfelől menny-dörögnek..." Ismét emlékeztetek arra, hogy oly színműben hangzik el ez a monológ, amelyben még a „főkanczellár" is „torzon-borz hajjal" „áll" egy színi utasítás szerint. Amit hangsúlyozandó volnék, hogy a Bánk bán számos szövegrészlete, a megannyi szerepkör, azaz a figurák megjelenítése összhangban van a színi utasításokkal, és mindezek egy, a magyar drámairodalomban és színművészetben mindössze két évtizedes konvenciót gondolnak tovább. A magyar konvenció azonban többnyire visszavezethető a német (nyelvű) drámairodalom másodvonalára, illetőleg a német színészet és a magyarországi német nyelvű vándorszínészet egy korábbi korszakára, amelyben még a klasszikussá nemesedett szerzők is úgy szólaltak meg, mint a magyar színpadon az 1810-es években. Tehát a maradandó értékek is a színi hatás kétes értékű ideájához hasonultak; akár Shakespeare Magyarországon is játszott-átdolgozott változataira gondolunk, akár a Schillertől származó problematikának a másod- és a harmadvonalbeli szerzők közvetítésével trivializálódott színházi megvalósulására. így az Ármány és szerelem fölvetette kérdés (főúri és kispolgári pár szerelme, ennek összefonódása az udvari intrikával), akár az Emilia Galotr/nak még a Bánk bánban is nyomot hagyó hármas kapcsolata: herceg-Marin elli-Emilia = Ottó-Biberách-Melinda viszonyrendszere, amely Gombos Imréig vezet el 15 , változataiban és olykor lovagi-vitézi, máskor érzékenyjátéki módosulásaiban több ízben megjelenik a színpadon, sztereotípiává lesz; nemcsak és olykor nem is elsősorban az események részleteit, hanem inkább a konfliktustípusokat, illetőleg a szereplőtípusokat tekintve. Ez utóbbi kialakítását minden bizonnyal sok szempontból meghatározta, miféle színészek álltak a társulatok rendelkezésére. Ezt azonban megfordíthatjuk: az egyes társulatok voltaképpen az adott és a sikerrel kecsegtető színművek előadásához szükséges színészalkatokat keresték, igényelték, szerződtették. Sem le-, sem túlbecsülni nem szabad Katona dramaturgiai és általában világirodalmi műveltségét. Szokás például behatónak minősíthető Shakespeare-olvasottságot emlegetni. Úgy vélem, hogy amennyiben alaposabban tanulmányozta (volna) a Hamletet, mindenek-
