Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 29. (Budapest, 1992)
200 ÉVE SZÜLETETT KATONA JÓZSEF (AZ 1991. NOVEMBER 9-I KECSKEMÉTI EMLÉKÜLÉS ELŐADÁSAI) - OROSZ LÁSZLÓ: Katona József személyisége
tatásáról, arra azonban nem terjedt ki a figyelme, hogy legalább egy udvarias mondatot szánjon az írótárs művei és tervei iránti érdeklődésre is. Dramaturgiai tanulmányában azután, amelyről már Gyulai Pál megállapította, hogy „nem egyéb, mint ingerült panasz, a legszubjektívebb munka objektív alakban" 16 , végképp elvágta az útját annak, hogy Kisfaludy és más kortárs írók jóindulatát elnyerje. A „nemzeti dicsekedés" elítélésével megsértette A tatárok M agyarországban meg az Ilka szerzőjét, a recenzensekről szólva Kölcseyt, a szamárháton Parnasszusra nyargaló írót, Kazinczyt említve. 17 Az introvertált igaza tudatában nincs tekintettel mások érzékenységére, ezért gyakran „gorombának, megközelíthetetlennek és gőgösnek" látszik. 18 Ezzel szemben: „Minél közelebbről ismerik, annál kedvezőbb véleményt alkotnak róla, s bensőségességét a hozzá legközelebb állók tudják igen sokra becsülni" — olvassuk Jungnál. 19 Az a kör, amely Katonát ilyennek ismerhette, mindenekelőtt a családja volt. Szüleihez, testvéreihez meleg szeretettel ragaszkodott, kecskeméti hivatalvállalásában döntő ok lehetett, hogy elszegényedett szülein kívánt segíteni. A szüleihez hasonló sorsú szegény emberek világában is otthonos lehetett, az ő bajaikat is átérezte, rajtuk is igyekezett segíteni. A még kortársi emlékezésekre támaszkodó kecskeméti Horváth Döme írta: „A szegényekkel, a mije volt, szívesen megosztá; ügyeiket díj nélkül elvállalá s lefolytatá." 20 A szegények iránti érzéseiről Tiborc alakjának megformálása éppúgy tanúskodik, mint a kecskeméti szegény nép érdekében fogalmazott felirattervezete. Az introvertált személyiség visszahúzódik az emberektől, de szenvedélyesen ragaszkodik az eszmékhez s ezek tárgyiasulásaihoz is. így érthetjük Katona többször rajongó szavakkal kifejezett ragaszkodását városához, hazájához. Nem az akkori valóságos Kecskeméthez, nem a dramaturgiai tanulmányában keményen bírált hazai viszonyokhoz, hanem — Jung szavát kölcsönözve — a város és a haza archetípusához, tiszta és időtlen őseszményéhez fűzte rajongó szeretet. Csak röviden utalhatok arra, mintegy további kutatás céljául kitűzve, hogyan mutatkozik meg Katona személyisége a műveiben. Drámahőseinek dikciójában a költő elfojtott érzelmei, indulatai törnek fel. Már átdolgozásaiban, dramatizálásaiban is megfigyelhető, hogy a cselekmény vezetésénél, bonyolításánál jobban érdekli a válságos léthelyzetbe került ember lelkének viharzása: gyakori monológjai — akárcsak lírai versei — ezt tárják elénk. Abban, hogy olyan érzelmeit, indulatait befelé növesztő alakot teremtett, mint Bánk, hasonló lelki alkata segíthette. Hamlet alakjának egyik elemzője különlegesen introvertált személyiségnek tartja Shakespeare hősét 21 , ilyennek tarthatjuk a vele többektől rokonított Bánkot is. De másfelől a történeti tényekhez való szoros ragaszkodás, amelyre számos példát találhatunk a Ziskában, a Jeruzsálem pusztulásában és a Bánk bánban, szintén az introvertált alkotó sajátossága, aki — Jungot idézve — „feladatát akkor töltötte be, ha az általa alkotott idea úgy jelenik meg, mint ami a külső tényekből származik, s általuk is bizonyulhat érvényesnek". 22 Katona gyakran hibáztatott nyelvi homálya is magyarázható introvertált személyiségével: az ilyen, mint Jung írja, „csak nagy nehezen veszi tudomásul, hogy ami neki világos, azt nem mindenki találja ugyancsak világosnak". 23 Visszatérve végül arra, hogyan viselhette sorsát a kecskeméti ügyész Katona, aligha hihetjük, hogy a külvilágnak mutatott arca: a jó fiú, a szorgalmas hivatalnok, a társaival mulatozó cimbora valódi személyiségét jelenti. Noha nyilvánvaló, hogy Ady a saját egyéniségét is belevetítette a róla rajzolt képbe, lényegében mégis hitelesnek érzem látomását: „Katona Józsefet gyakran elképzelem, látom, mikor utolsó éveiben mámorát olykor ki-
