Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Szilágyi Ágnes: Molnár Ferenc dramaturgiájának forrásai két bohózatfordítása tükrében

darab struktúráját érintik, a dramaturgiai szerkezet csiszolására törekednek. Ezeket a rendező jóvá is hagyta, és a később, könyv alakban is megjelentetett fordítás már ezt a szövegállapotot rögzíti. Molnár tehát a rendezés tekintetében sem engedte ki kezéből a kezdeményezést: „...mint rendező, sőt mint színész is nagy sikereket aratott volna."

6 Figyelemre méltó az a fordítói instrukció, melyet Molnár Ferenc a második felvonás hatodik jelenetébe szúrt be: „Eddig Lucien a párizsi rendezés szerint úgy ül, hogy a nagyon széles hálókanapéhoz, amely az ágyat helyettesítette, jobbról elől karosszéket téve az ágyban fekvő Georges-zsal párhuzamosan nyújtózkodott el..."

7 stb. A rendezőpéldány, Szilágyi ezzel kapcsolatos instrukcióját megőrizve, bizonyítja, hogy a pesti előadás igazodott a párizsihoz, nemcsak a mozgás koreográfiájában, hanem a díszletek jellegében és elrendezésében is. Minthogy van egyéb példa is a fordításban, mely szintén a Gymnase előadásának hatásait véglegesíti, Molnár Ferenc minden bizonnyal látta a párizsi előadást, személyes benyomások állnak fordításának hátterében. Fontosnak tartotta, hogy az ott jól bevált, sikeres rendezéshez hasonlítson a Vígszínházé. A következő színdarab bemutatásánál látni fogjuk, hogy Molnár Ferenc önállósága, mellyel egy mű fordításakor bátran, magabiztosan nyúl a nyersanyaghoz, megnő. Itt még óvatosabban, nagyobb tisztelettel szemléli a darabot. Változtat ugyan a szövegen, de ezek inkább stilisztikai hiányosságokat korrigálnak. Kihagy továbbá mondatokat, melyek a szituáció szempontjából alig fontosak. Üres, elnyújtott fecsegéseket húz ki, ezzel szemben az aforizmákat, frappáns kiszólásokat, melyek neki imponálnak, minden esetben hűségesen és pontosan fordítja. Végül álljon itt egy konkrét, a jövőben jellemzővé váló tendenciát tükröző példa. Georges Boullains-re olyan hatást tesz a női nem, hogy amikor valaki megtetszik neki, minden esetben dadogni kezd, és ezt hajtogatja: „n... de D..., n...de D... (a "nom de Dieu" francia felkiáltás rövidítése). Molnár dadogás helyett magyaros csengésű mondatot sző újra és újra a szövegbe: „A teremburáját ennek a világnak". Kétségtelen, hogy ez kevésbé szellemes, mint az eredeti, de hazai csengésű, betyáros. Állandó ismételgetése által Molnár a népszínmű hagyományaiból próbál valamit átlopni a bohózatba. A szereposztás szokás szerint felvonultatta a Vígszínház közönségének kedvenceit. Lucien de Versannes-t Hegedűs Gyula játszotta. A hűvös, elegáns világfi megformálásában a színésznek valószínűleg nagy segítségére volt előbb Az ördög címszerepe. Mindenre van egy csípős, bölcs vagy keserű aforizmája, és ő az, aki a kívülálló mindentudó fölényével hozza össze a szerelmeseket. Georges-ot Góth Sándor alakította. „Góthnak...olyan kiforrottan művésziek az eszközei ebben a szerepben, amilyeneknek felismeréséhez és felhasználásához csakis egy színészpálya delelőjén lehet eljutni. Gyönyörű és kiegészítő ellentéte az ő ugrifülességének a Hegedűs nyugodt előkelősége, kristályos okossága, kellemes bágyadtsága de Versannes szerepében..."

8 Micheline M. Harmath Hedvig volt: „...üde, tiszta, meggyőző és megindító"

9 ebben a szerepben is. A kritikák név szerint dicsérik még a Morange-ot Fenyvesi Emilt, Fernande, Lucien szeretője szerepében Hegedűs Gyulánét, valamint a feleséget játszó Abelovszky Margitot. Jean, az inas Bárdi Ödön volt, Vivette, a kacér színésznő Kornai Berta, Ligneulné Kész Rózsi, Romarinné Molnár Aranka. A hálás karakter, az okos, a háttérben a közönséggel összekacsintó inas sze-