Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Nagy Adrienne: „De a művészet mindörökké él" (Csiky Gergely ünnepi prológusai)

beszélni, hisz az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodója azonos volt az 1849. évben uralkodó Ferenc Józseffel. Csiky Gergely mégis felidézi allegorikus formában azokat a dicsőséges napokat, a hősi elszánást és az elbukás fájdalmát és kilátástalanságát, amelyre a Géniusz és a művészet ad enyhületet, és reményt a boldogabb jövőhöz az egész nemzetnek. Amint felgördült a függöny, a közönség azonnal tudta, hol és mikor történik mindaz, amit lát: „Sík mező. Hátrább öt halom. A fenékszíni függöny hegyes tájat ábrázol. A sebesült honvéd a szín közepén térdel, egyik kezével a földre támaszkodva, a másikban tört kardot emelve."

19 A Honvéd fáradtságával, sebével, a föld hívásával küszködik, és már majdnem kénytelen engedni a halálnak, amikor ágyúdörgést és félrevert harangok kongását hallja, melyek új erőt adnak. A színen hamarosan menekülők jelennek meg: asszonyok csecsemőkkel, bátyúkkal, öregek, gyerekek. Közöttük az Agg polgár Unokájával. Már a nagyapát is hívja a halál, teljesen kimerült. Azonban Unokája szavai, akinek halott anyja keblén szúrták le kistestvérét, és most a félelem űzi a gyermeket is, erőre sarkallják az Agg polgárt, aki majdnem elfeledte, hogy „gyermekvér is kell a gyilkosoknak". A Honvédot a menekülők világosítják fel, hogy míg sebesülésével küszködött, a szerezsán had tört rájuk. A szerezsánok, azaz a szerb vagy horváth határőrvidéki lovas katonák említésével, akik 1848 előtt DélMagyarorszá- gon voltak szolgálatban, egyértelműen Jellasichék támadását idézte fel Csiky Gergely. Agg polgár: Nem lovagi ellenség, akinek Hasonlók ellen harcol fegyvere, Ki az erővel bátran szembeszáll Es visszalép a gyöngeség elől. Tenger gyanánt tört ránk a szerezsán had, S miként a tenger mindent összetör És elsöpör szilaj hullámi val, Nem nézve, ellenáll-e vagy hajol: Vad ellenségünk úgy tiporja szét, Mit útjában lel, bőszülten, vakon. Nézd, látod ott az izzó foltokat? Felgyújtott házaink festék az égre, S míg ez tűztől piroslik, lenn a föld Vérszínben sugározza vissza fényét. Az utcákon, hol végig kergéiének, Felkoncolt nők, legyilkolt gyermekek Testében botlottak meg lábaink, És a falakra véres ujjnyomok írták föl ellenségeink nevét. E szörnyű kép lefestése után, tépett ruhában érkezik a Menyasszony, aki a gyilkosok bosszúját követeli. Helyette fontosabbat kap embertársaitól: az együttérzést. A honvéd ebben a nőben felismeri kedves hadnagyának menyasszonyát. De a kétségbeesés a lányt még vőlegényével szemben is igazságtalanná teszi. Mikor csatába indult