Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Nagy Adrienne: „De a művészet mindörökké él" (Csiky Gergely ünnepi prológusai)

Színésznőt, ám Csikynél az elhangzott mondatok nemcsak kínozzák, hanem bizonyos igazságtartalmuknál fogva valóban kísértik is áldozatukat. Az aradi prológ főszereplője a szegény Thália, akit a Nyomor vett gyermekkorában magához, és most sem engedi el. Ez a mü is ébredéssel kezdődik, de itt a nyomorult lány ébred álmából a királyi palota mulatságának hangjaira. A boldogságra szomjazó, kirekesztett Thália szavaival éles ellentétben áll a palotában felhangzó dal, amely a bor és a szerelem örömét hirdeti, és elvet mindent, ami ezeken kívül létezik, így érthető Thália első csalódottsága: S a kísértő fülembe súgja egyre: Eszményed, melynek éltél, melynek élsz, Csak őrjöngő agy kába álma volt. Ezután érkeznek kőfekhelyéhez a kísértetek, hogy elragadják egymástól és a Nyomortól. Ledérség és Nyegleség akarják megszerezni maguknak, és nemcsak a meggyőzésére szánt szavak figyelemre méltóak, hanem egymással folytatott vitáik is, hisz amit mondanak, abban az aktuális társadalomkritikán kívül igazság is van. Épp ezért veszélyesek. Csiky túllép a romantikus rosszon, amely Vörösmarty prológusában még minden aktualitása ellenére leegyszerűsödik, és éppen többoldalúságával bírálhat a legjobban. A három érte küzdő rémalak Tháliát már-már a végső kétségbeesésbe kergetik, amikor a palotában megint felhangzik a cinikus, hedonista dal, amelyet a Nemzetiség kemény szavai hallgattatnak el. Thália ismét reméli, hogy szövetségesre talál. Am az ifjú királynak is a Ledérség volt tanítómestere. De Thália már tudja, hogy Varázslatnál erősb az én hitem. A lánynak nemcsak a Nemzetiség „cinikus tanítómestereivel" kell megküzdenie, hanem az őt körülvevő rémalakokkal is. Mindjárt a kapuban találkozik Renyheséggel, aki semmiképp sem engedi be a koldust. Ledérség és Nyomor már éppen győzelmüknek kezdenek örülni, amikor megjelenik Nemzetiség. Kíséretében még ugyan megtalálható Közömbösség és Anyagiság is, de Thália szavaira, amelyek a legnagyobb tisztaságot hirdetik, a rossztól befolyásolt, de szívében mindig is jó Nemzetiség elűzi a külső és belső kísértéseket. Tháliát magához emeli, és Nyomornak cserébe a Ledérséget és a Nyegleséget adja át. Nemzetiség és Thália pedig mennyegzőjükre készülnek. Thália és a prológus utolsó szavai az ünnepi közönség számára szintén nem igényeltek magyarázatot: Hosszú bolyongás, hányatás után, A nyugalom tanyája vár reám; Jó tetted hozza meg jutalmadat: Áldott, ki énnekem hajlékot ad, Mert e hajlékba költözik velem Az égi eszmény tisztán, szennytelen; S ki hajiokomban engem fölkeres, Ott megtanulja azt, mi szép s nemes.