Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 27. (Budapest, 1990)

DRÁMATÖRTÉNET - Fried István: Márai Sándor Kalandja

Fried István: Márai Sándor Kalandja „...ahol ö kalandot mond, jelen is van a kaland [...] Nem a társadalmi, hanem az egyén rejtett kalandjaira gondolunk [...] az író kalandvágya semmivel sem marad az alakjaié mögött..."

1 (Kassák Lajos) 1943-ban az egyik nap délelőttjén a saját sikereitől kissé megriadt, új színdarabokon töprengő Márai,Sándor orvosi vizsgálatra kényszerül, ahol röntgennel világítják át.

2 Ismét, mint annyiszor, megdöbben: életében az ismétlődik meg, amit megírt. Előbb A féltékenyek egyik szereplőjét repítette haza, a Városba, majd maga is repülőgéppel tette meg az utat Budáról Kassára. Előbb megírta a Kaland című (társadalmi? szimbolikus?) színmüvet (tragédiát? középfajú drámát?), amelynek nagyjelenetében röntgen világítja át a megfoghatatlan rosszérzéssel küszködő, és e fizikai (és lelki!) rosszérzéséből egy végzetesnek bizozonyulható kalanddal kitörni akaró orvosfeleséget, majd maga is odakényszerül, hogy testi panaszaira fényt derítendő, orvos pillantson bele a szabad szemmel nem láthatóba. Márai színmüvére gondol, melyet évek óta játszanak a hadakozó Európa országaiban; tegyük hozzá: sikerrel. Németország különböző városai készülnek a bemutatóra,

3 a hamburgi előadásról tudósítással is rendelkezünk.

4 S bár sokszorosított formában, Das letzte Abenteuer címmel megjelenik a mű, a német színpadhoz alkalmazkodva, a cenzúrára tekintettel a franciaországi utazásból itáliai lesz, s megajándékozzák az orvosprofesszort és nejét egy kisdedként elhunyt gyermekkel, ami még inkább motiválja a házastársak alig észre vehető elhidegülését.

5 Képes beszámoló adja tudtunkra a finn bemutatót (bár nem egészen világos, hogy a német vagy a magyar változat szolgált a finn szöveg alapjául, a cím szerint nem utasíthatjuk el azt a feltevést, hogy a német).

6 Az Európa elrablása című útirajz szerint Bernben is adták, Rajnai Gábor szerepét egy egészen ifjú svájci színészre bízták, aki álszakállt ragasztva kísérelte meg, hogy érzékeltesse a nagy korkülönbséget a házastársak között - a svájci publikum nem csekély derültségére.' Márai azt nem emlegette, hogy a Nemzeti Kamaraszínházban számára is megfoghatatlanul, s a színházi érdekességekre leső újságírók nem kis gyönyörűségére, az 1940-4l-es esztendők visszhangos sikerdarabjáról van szó. S ami feltűnő: nem pusztán közönségsikert emlegethetünk, hanem (Féja Géza és Németh László tartózkodó kritikáit leszámítva) szinte egyöntetű kritikusi sikert is, s ami még inkább meglephet: színészek nyilatkoztak elragadtatással a műről. Nem csak azok, akik játszottak benne (köztük Rajnai Gábort lehet elsősorban megemlíteni, aki megőrizte a lapkivágásokat, a Kaland recenzióit),

8 hanem azok is, akik a Márai-színműben előforduló