Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
ÉVFORDULÓ - ELEKFI LÁSZLÓ: Nagy Adorján beszédművelői munkássága
jelző hangsúlytalanítására elriasztók ugyan, mégsem egészen meggyőzők, mert Horváth csak a jelzős szerkezeteket idézi, nem a teljes beszédhelyzetet, melyben elhangzottak. Igaz, a városi társalgási nyelvben és az azt utánzó színpadi játékban meg a kabaré stílusban mostanáig él ez az idegenszerűség is. Viszont nem egy versmondást, felolvasást inkább az tesz élvezhetetlenné, hogy elmarad a jelzett szó hangsúlya olyankor, amikor odakívánkozik. Ha ugyanis az adott szövegben a jelzőnek nincs megkülönböztető szerepe, akkor viszonylag hangsúlytalanabb, ha pedig a jelző is, a jelzett szó is újat mond, értelmes beszélő mind a kettőnek egyformán kisebb vagy nagyobb hangsúlyt ad. A továbbiakban Nagy Adorján újra Hevesi nyomán elemzi egy Arany- és egy Berzsenyi-vers kezdő sorainak értelemszerű hangsúlyozását, de a magyar és a német hangsúlyozási minta eltéréseit Kodály ábrájával világítja meg. Pontosítja Hevesit a hangsúly fokozatainak szemléltetésében és abban, hogy a kiemelésre a hangerő fokozásán és az előszüneten kívül a hangmagasság és a tempó változtatását is alkalmasnak mutatja be. Összegezi is a hangsúlyozásnak négy formáját. Hogy az ingoványosnak minősített hanglejtés terén mégis mennyire biztosan mozog, azt további hanglejtéspéldái mutatják, melyekben a legilletékesebb szakembereket, Csűryt és Lazicziust idézi, a Laziczius által ismertetett Ward-féle ábrákat használva, de a szamosháti hanglejtésformák gazdagságát, kifejező erejük sokféleségét megcsillantva. Olyan kérdéseket is felvet, amelyekre később az énekes Molnár Imre és a nyelvész Derne László adta meg a helyes választ: a befejezett és a befejezetlen közlés hanglejtésének a megkülönböztetését. A pont értékének viszonylagosságára nézve tett megállapítása pedig Gáti József és Péchy Blanka könyvéig is kihat. Még biztosabban nyilatkozott -- és nemcsak idézésszerűén -- a beszédtempó kérdésében, melyben sakkal inkább építhetett a művészi kifejezésre, mint a tudomány megállapításaira. Már érintett írásában ( A vers előadása , 1947) végigelemezte A walesi bárdokat, nemcsak hangsúly- és hangszínkérdések, hanem a tempóváltás szempontjából is, és hasonlóan jellemezte Petőfinek
