Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

ÉVFORDULÓ - ELEKFI LÁSZLÓ: Nagy Adorján beszédművelői munkássága

Nagy Adorján rendezői munkája számára egy nemzeti illúzió, lerombolása, mint a beszédoktató számára egy zeneelmélettel is beoltott fülfilológus hangsúlyelemzései. Közelebb állt hozzá szép beszédű pályatársának, Hegedűs Gyulának példája és könyve: A beszéd művészete (1917). Tőle kaphatott közvetlen indítást a beszédtechnikai gyakorlatokra, a zárt ë iránti érzékenységre, és a lényeg kiemelésére a mondaton vagy egy egész beszédművön belül, valamint a kozmopolitizmus nyelvrontó hatásának észrevételére. Nagy Adorján akadémiai tanárságának kezdetével párhuzamosan jelentékeny írások láttak napvilágot a magyar beszéd fonetikájáról. Csűry Bálint tanulmánya, A szamosháti nyelvjárás hang lejtésformái 1925-ben folytatásokban jelent meg a Magyar Nyelvben, majd önálló kiadványként is. Ennek anyaga nyelvjárási ugyan, mégis meghatározó jelentőségű az egész további magyar mondatfonetikai kutatásra. Tolnai rendszerét több irányban is kiszélesíti, mondatformákat és beszédhelyzeteket jellemez, valóban elhangzott mondatok alapján, melyeket akkora területről gyűjtött, melyen ma három ország osztozik a Felső-Tiszától Kolozsvárig, az Északkeleti-Kárpátoktól Debrecenig. 1926-ban Csűry további jegyzeteket fűzött a szamosháti hanglejtéshez, kiegészítette saját mondatosztályozását a Brassai mondattani fölfedezéseiből származó fogalmakkal és egy kommunikációtípus két fajtájának megkülönböztetésével: szerinte nyomatéktalan az általános közlésnek, nyomatékos két ember közvetlen társalgásának a mondata. 1928-ban kimutatta, hogy amit Egressy "a kedély magyar accentusá"-nak nevezett, az voltaképpen egy szamosháti hanglejtésformára jellemző. 1930-ban a székely és csángó mondathanglejtésről írt cikket, végül 1935-ben a mondathanglejtést mint a köznyelv fontos tényezőjét mutatta be. De haláláig, 1939-ig tett nyelvművelő megjegyzéseket a magyar kiejtés kérdéseiről, és utolsó ilyen közleménye már Kodály beszédművelő fellépésével érintkezik. A művészet egyébiránt is nyilatkozott a beszédművelésben. 1927-ben Galamb Sándor írt egy rövid, de fontos cikket a színészi hangsúlyról (a Magyar Nyelv XXIII. kötetében). Tíz évvel később