Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
ÉVFORDULÓ - STAUD GÉZA: Hevesi Sándor rendezői tanfolyama
ÉVFORDULÓ ISTAUD GÉZA] Hevesi Sándor rendezői tanfolyama Több mint félszázaddal ezelőtt történt, amiről szó lesz; körülbelül annyi idő telt el azóta, amennyi az 1848-as magyar forradalomtól a századfordulóig. Hevesi Sándor 1929-ben a Színművészeti Akadémián megnyitotta Magyarország első rendezői tanfolyamát. Hogy világosabbak legyenek a dolgok, röviden elmondom, én miképp kerültem oda, hogy jutott eszembe beiratkozni a rendezői tanfolyamra. Tizenöt éves korom óta rendszeresen jártam színházba, szüleim teljes beleegyezésével. Mind többször mentem a Nemzeti Színházba, főleg azért, mert éppen akkor lett Hevesi Sándor a színház igazgatója, és én elsősorban az ő rendezéseit néztem meg. Nyílván megéreztem, hogy ez valami más, mint a többi színház. 1924-ben aztán leérettségiztem, s akkor elhatároztam, hogy rendező leszek. Apám fel volt háborodva, azt mondta: "Micsoda pálya ez? Mérnök leszel, fiam, jó matematikus vagy, jól rajzolsz..." Nehéz volt ezzel szembeszegülni, de akkor egy furcsa véletlen jött közbe: édesanyám jó barátságban volt Hevesi nővérével (három nővére volt), s én akkor arra kértem anyámat, hogy kérdeztesse meg Hevesit, ő mit ajánl, hogyan készüljek föl a rendezői pályára? Hevesi a következőt üzente: "Végezze el az egyetemet a bölcsészeti karon, tanuljon nyelvet és olvasson sok színházi szakkönyvet". Akkor megegyeztem apámmal, hogy nem leszek mérnök, de beiratkozom a bölcsészeti karra, magyar, francia és művészettörténet szakra. Azért választottam ezt a hármat, mert úgy gondol 1 tam, ezek állnak legközelebb a rendezői felkészüléshez. így aztán beiratkoztam az egyetemre és felvettek az Eötvös Collégiumba is. Az Eötvös Collégiumból a nyelvszakosokat legalább egy évre kiküldték abba az országba, amelynek a nyelvét tanulták.Engem Pá rizsba küldtek harmadéves koromban. Ott elsősorban a művészettörténeti szakon működtem. Volt egy "group d'histoire de l'Art" egy csodálatos társaság, amit Fociilon, a híres műtörténész vezetett. Tőle remek elméleti és gyakorlati képzést kaptunk. Ez az