Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
DRÁMATÖRTÉNET - FRIED ISTVÁN: Varázs - harmincnyolcszor. Márai Sándor színműve
FRIED ISTVÁN Varázs - harmincnyolcszor. Márai Sándor színmüve "Nem szeretem a színházat és nem is érdekel túlságosan. Egészen más dolog érdekel. De mert nem akartam kikerülni a műfajt, nem akartam meghátrálni előle, egyszer mégis vállalnom kellett az erőpróbát. Megírtam hát a darabot (...) a drámaírásnak, érzésem szerint, nincsenek szabályai, talán csak annyi, hogy a színpad nem tűri a lenge szavakat. Minden mondat előbbre kell, hogy vigye a dolgokat. Ebben a műfajban a logikusan egymásbaláncolódó cselekedetek beszélnek. Még a téma sem fontos, hiszen nincsenek új ötletek, inkább a megírás erején dől el minden". Amikor ez a nyilatkozat megjelent, 1841-ben, Márai Sándor már sikert sikerre halmozott, Kaland c. színműve 300. előadásához érkezett el. Első bemutatott darabját gyorsan követte a második, és - nem túlságosan számottevő időközzel - a harmadik. A Pesti Színház (VI., Révay utca 18.) 1945. december 14-én Ajtay Andor rendezésében vitte színpadra a Varázs c. színművet, Ajtay 2 Andor, Tolnay Klári és Benkő Gyula főszereplésével. 38-szor adták, és ez a romjaiból tápászkodó Budapesten, az infláció felgyorsulása hónapjaiban nem mondható éppen kevésnek, bár a Kaland nem mindennapi sikerének megismétlődéséről nem szólhatunk. Ami a kritikai visszhangot illeti: itt viszont teljesen egyértelműnek tetszik a bukás. Nem feltétlenül Márai bukott meg, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kritikusok. Ugyanis ekkor már megkezdődött Márai ellen a sajtóhadjárat 3 , amely a végsőkig fokozta korábbról eredeztethető - jogos - sértődöttségét. Sértődött ember lett a hajdan oly sikeres szerző, mert irodalmi vagy színházi bírálat ürügyén megtették egy letűnő és szerepét végképp eljátszott osztály makacs képviselőjének; regényeiben mutatva ki az öncélú szépségbe fúló irály írói és emberi hanyatlásról tanúskodó jeleit, s nem utolsósorban a Varázs ban is csupán azt a kétes értékű szómágiát, kanyargó, de semerre sem tartó mondatfolyamot vélték fölfedezni, mint az 1940-es évek elejétől kezdve több, 4 Márai vonzásköréből erőszakosan szabadulni igyekvő bírálója.
