Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

SZÍNHÁZTÖRTÉNET - NYERGES LÁSZLÓ: Carlo Goldoni színháza Magyarországon (1759-1841)

kiadott, ami azonban a 12. szám megjelentetése után megszűnt. A társulat műsorán Goldoni-komédia is szerepelt: május 17-én rövid hír számolt be a Verstellte Kranke (A tettetett beteg kisasszony) előadásáról: az utóbbi darabot franciából Stephanie 9 fordította. A tettetett beteg kisasszony előadása kapcsán a szerkesztő megjegyzi: "A vitathatatlanul tehetséges Goldoni jól ismert munkái tele vannak komikus ötletekkel és fordulatokkal, gyakran előfordul azonban, hogy kifejezése az olcsó bohóckodás szintjére süllyed, amiért azonban a korabeli ízlést kell felelőssé tenni." ^ Goldoni korabeli népszerűségére utal az a megállapítás is, amely szerint a szerző műveiből született sokféle fordítás közül Saal Lipcsében, "ezidáig 12 kötetben megjelentetett" komédiagyűjteménye tűnik a legjobbnak.

11 Ebben az esetben azonban nem is annyira a műsoradatok az érdekesek, inkább az a tény, hogy Szebenben az akkori európai színházművészet különböző és korszerű eredményei voltak jelen, ami alapot szolgáltatott arra, hogy a pedagógus hajlamú és elméleti beállítottságú Hilverdinget kifejezetten színházi hetilap megjelentetésére késztesse. Érdeme, hogy a bemutatott darabok ismertetésén túl színházművészeti kérdésekkel, a színészi játék esztétikájával és gyakorlati problémáival foglalkozott történeti megvilágításban és európai perspektívából. Ezért tűnik érdekesnek néhány gondolat összevetése az európai polgári színház egyik jelentős alakjának, Carlo Goldoninak nézeteivel. A színházzal szemben táplált korábbi ellenséges indulatok leszerelése céljából mind Hilverding, mind Goldoni hangsúlyozza a színházban a jó ízlés szerepét, amelynek arra kell irányulnia, hogy felszámolja az alantas komikumot és a közönséget nemesebb eszközökkel szórakoztassa. Olyan igény ez, amely mögött a színház társadalmi szerepének elfogadtatása áll a felvilágosodás korában. Amikor a jó ízlés fontosságát hangsúlyozzák, az alantas bohóckodás és rögtönzés színpadi túlzásaival szemben a szabályos, tehát szerzői szövegen alapuló színpadi játék érdekében lépnek fel, kritikai észrevételeik iránya azonban különbözik. Amíg Goldoni a színészek figyelmét hívja fel az ízléses, senkit meg nem botránkoztató játék fontosságára, Hilverding bevezető sza-