Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)
DRÁMATÖRTÉNET - NAGY ADRIENNE: "Örök te vagy csak, égi szerelem!" (Csiky Gergely újromantikus színműírói korszaka)
Felesleges itt a két darab közötti feltétlen azonosságokat és különbségeket elemezni, annál is inkább, mert Beöthy Zsolt kri52 tikájában részletesen megtette ezt. Feltétlenül fontosnak tartom azonban leszögezni, hogy míg Moreto Diegojának nyilvánvaló narcizmusát minden szereplő ismeri, túlzottnak tartja, és éppen ezen a ponton igyekszik kijátszani, ami sikerül is; addig Rodrigo ellenállhatatlanságáról egész környezete a hőshöz hasonlóan vélekedik. Ezzel csak táplálják a középpontban álló szereplő mániáját, és egyben hihetőbbé teszik az ebből kiinduló félreértéseket. Moretonál a főhős sajátmaga áldozata, Csikynél nem válik áldozattá, csupán rövid ideig tartó és komikus félreértéseket indukál. Ehhez a koncepcióhoz olyan környezetet és szituációt kellett teremteni, amely a középpontot szolgálja: az összes többi szereplőnek is van valami olyan hibája, jellembeli gyengesége, ami miatt a centrumot "rózsaszínű szemüvegen" át látja, és nincs oka-joga kételkedni benne. Csiky először is Rodrigo mellé helyez egy komikus ellenpárt szolgája, Dorido személyében. Doridoban az van meg, ami Rodrigoból hiányzik, és fordítva, de mindez szigorúan vígjátéki síkon, hiszen a közönség számára nyilvánvaló mindkettőjük ostobasága. Kapcsolatuk egyértelműen a drámai Don Quijote-Sancho Pansa viszonya. 55 Dorido-Sancho az önbizalom teljes hiányával rendelkezik, ennél fogva szinte gyermeki áhítattal imádja urát, legalább annyira, mint az önmagát. Valószínűleg ezt a tényt igyekszik azzal is alátámasztani a szerző, hogy a szolga ugyanabba a lányba szerelmes, aki urába. Addig szinte aszketikus örömmel tűri a sorsát, amíg urának "jobb akad", ekkor azonban elkéri a már Rodrigo számára érdektelen leányt, és Rodrigo útmutatása nyomán igyekszik megszerezni, ami újabb komikus fordulatot szül. Dorido azonban - mint a felsoroltak is mutatják - önzetlenebb, mint példaképe, így jóindulatú együgyűségével arat sikert, nem ura módszerével. Ráadásul természetéből és természetességéből adódóan jobban felismer olyan hétköznapi dolgokat, amelyek önmagával elfoglalt Rodrigojának eszébe sem juthatnak (pl. a hercegnő előtt nem lehet foltos ruhában megjelenni, új öltözet kell - I. felv. 8. jel.; ha már fekete retken kell él-