Kerényi Ferenc szerk.: Színháztudományi Szemle 26. (Budapest, 1989)

DRÁMATÖRTÉNET - NAGY ADRIENNE: "Örök te vagy csak, égi szerelem!" (Csiky Gergely újromantikus színműírói korszaka)

"drámai költeményt" kaptak, amelyben a "vígjátéki elem", sőt a mű "összes komikuma csak a mellékszereplőkre és a mellékcselekményekre szorítkozik". Alapeszméje, a jellemek alkotása, az érzelmek és indulatok ütköztetése a komoly műfajba sorolná. Elismerték, hogy van alapeszméje, sőt szerzőjének a drámai forma iránt is van tehetsége. Jellemeket ugyan nem tud felmutatni, de néhány alakot teremt

. S bár "nyelve legkevésbé drámai, itt-ott legalább költői", azonban "oly író nyelve szól csak, a ki talán tudja, elméletileg, hogy mit kellene, de nem tudja megtalálni, hogyan kellene". Miután csak nagyon "relatív becset" tulajdonítottak a pályanyertes munkának, még közepes színpadi sikert sem jósoltak neki. Tóth Kálmán ugyan elismerte a színmű gyengeségeinek egy részét, de tehetséges, érdekes munkának tartotta, majdnem kifogástalan verselésűnek, helyenként erőteljes, szép nyelvezettel. Mindezért a paragrafus ellen szavazott. Sőt, Toldy Ferenc is e megkülöntöztetés ellen foglalt állást, és kérte, hogy azt "csak 2 6 világos botrány esetében" alkalmazzák. A bírálók 4:l-es többségi véleménye azonban győzött, alkalmazták a 110-es ügyrendi pontot. Erre ki is tört "a világos botrány". A hírlapírók heves támadását a Pesti Napló "-ö" jelű tárcaírója indította el az akadémikusok ellen, aki nem volt más, 27 mint Rákosi Jenő. így azonnal érthetővé válik mindaz, amit Csiky darabjának műfaja mellett mond, hiszen éppen ő ennek a sokat vitatott újromantikus irányzatnak a színpadi elindítója. A vitába bekapűsolódó lapok mindegyike elismeri, hogy az előadásra tűzött darab nem "tiszta vígjáték". Ezt a tényt vagy nem 2 8 taglalják tovább , vagy kifejezetten pozitívan értékelik, mint a Pesti Napló zsurnalisztái. Ilyen értelemben a "másság", a "műfaji-technikai lázadás" mellett teszik le voksukat az akadémikus kanonizált drámai ideállal szemben. A Pesti Napló "á-e" jelű kritikusa az újromantikus irány lényegét igyekszik elfogadtatni, amikor így ír: "A költészet joga ma is sérthetetlen; a színpad ma is az a mindent magába foglaló, határtalan világ, mely az emberi szívet a maga örök lényegében - hely, idő és alakra való