Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)
kai visszhang és a közbeeső előadások tanulságait felhasznál2 va, dramaturgiai változtatásokat hajtson vegre. A mai gyakorlat ennél lényegesen szabadabb kezet ad a színházaknak, még ha a merészebb próbálkozások elég éles kritikai fogadtatásba ütköznek is. így azután a változtatások széles skálájával találkozhattunk az elmúlt néhány év műsorán színre került hazai klasszikus drámák esetében. Ezek a változtatások részben dramaturgiai-írói, részben rendezői jellegűek; ez utóbbiak azonban majdnem mindig együtt járnak dramaturgiai tartalmú beavatkozásokkal is. A skála egyik végén volnának azok az előadások, amelyek minden változtatás nélkü l szólaltatnák meg az irodalomtudomány által elfogadott, hiteles, filológiailag ellenőrzött szöveget. Erre azonban egyszerűen nincs példa. És még csak nem is a színházak a ludasok kizárólagosan. Bornemissza Péter 1558-as Electr áját előbb ismerte meg az olvasók tábora és az irodalmi közvélemény Móricz Zsigmond stilisztikai és részben szerkezeti átdolgozásában, mint az eredeti szöveget. Ha arra gondolunk, hogy Csokonai Vitéz Mihály 1799-ben írt és bemutatott Az özvegy Karnyóné.. . c. vígjátékának nem maradt fenn a kézirata, hogy a két legkorábbi másolat is eltér egymástól és hogy a mű filológiai hűségű kiadása csak 1978-ban látott napvilágot"^ - nehéz "tökéletes hitelességről" beszélni. Katona József Bánk bá nja 1833 és 1868 között köztudomásúan csak cenzori csonkításokkal hangozhatott el. Vörösmarty Mihály Csongor és Tünd e c. romantikus játékát nehezen követhető és helyenként túlbonyolított cselekményvonala miatt - kizárólag jelentős húzásokkal, néhol jelenetcserékkel lehetett csak előadni.^ Madách Imre drámai költeményének, Az ember tragédiáj ának első színre alkalmazója, Paulay Ede pedig csak a szöveg mintegy 60 's-át vette át "szcenáriumába" és valószínűleg még ennyit sem szólaltatott m eg az előadásban.^ Ezek a beavatkozások meglehetősen ismertek. De teljesen kidolgozatlan többi hazai klasszikusunk műveinek színpadi 85