Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

z ő hazai színpadokon. A Marat-dráma miatt azonban Weiss recepciója másként alakult, mint Frisché vagy Hacksé. 15 év alatt (1966-1981) 6 különböző rendező tett kísérletet Weiss e drámájának értelmezésére. Mivel a dráma kitüntetett helyet foglal el a Magyarországon bemutatott német drámák között, ezért recepciójának részletes elemzése a későbbiekben nem maradhat el. Figyelemre méltó jelenség, hogy a 19. század elejének 2 német drámaírója, Kleist és Büchner az utóbbi időben meghódította a magyar színpadot. Kleist drámái 1957 óta 11 különböző rendezésben kerültek színpadra, Büchner színpadi művei pedig 1963 óta 14 magyar bemutatót értek meg. Még feltűnőbb a bemutatószám emelkedése, ha meggondoljuk, hogy a 11 Kleistbemutató közül 7, s a 14 Büchner-bemutató közül 10 az utolsó 15 évre esik. Az újabb magyar színház Büchner és Kleist mellett még egy német szerzőt "fedezett fel", mégpedig Ödön von Horváthot. 1975 óta Horváth 5 darabját 8 különböző rendezésben mutatták be Magyarországon. A Horváth Volksstück-jei iránti érdeklődés segíthette az ún. "neues Volksstück" iránti figyelmet is. 1980-83 között 5 bemutatóval Franz Xaver Kroetzhullám vonult végig színpadjainkon. (Hogy a Magyarországon akkoriban bemutatott Sperr-Fassbinder-Kroetz filmek inspirációjára is, azt nehéz bizonyítani.) Hogy vajon miért éppen az utolsóként említett szerzőket választották előszeretettel a magyar színházi rendezők, s éppen a fiatalok, vagyis hogy miért kötődik egy színházi generációváltáshoz a német dráma intenzív magyarországi recepciója, az nem derül ki a statisztikákból, annak okai mélyebben vannak. A magyar színház jelenlegi helyzetének megértéséhez elkerülhetetlen, hogy ne beszéljünk röviden a meghatározó magyar színházi tradíciókról. A magyar színház történetének máig gyűrűző hatásai A magyar színház a 18. század első felében, a nemzeti mozg-a-1 — 224