Kerényi Ferenc: Színháztudományi szemle 25. (Budapest, 1988)

KOTTE, ANDREAS (Berlin) NEMZETI SZÍNHÁZI ELMÉLET ÉS UDVARI SZÍNHÁZI GYAKORLAT A német színházi életet a 18. század közepéig a vándortársulatok mellett a francia udvari színház alakítja. A francia Ízlés, gondolkodásmód és divat terjesztését szolgálják az udvari színházak Hannoverben, Münchenben, Drezdában, Berlinben, Stuttgartban, Mannheimben, Bayreuthban, Bécsben és Kasselben. Kézenfekvő, hogy az egyes színházak egymástól átveszik a színházszervezés és a színjátszás elveit, és ez meghatározza fejlődésüket. Olyan hierarchikus függőségi viszony , amilyen a francia főváros, Párizs vezető színházainak példaképhatásával kapcsolódik össze. Németország kis államokra tagoltsága miatt nem jön létre. A német nemzeti színház eszméje a polgárság hatékony illúzióinak egyike, szellemi kísérője gazdasági emancipációjának. De már a kezdet kezdetétől, amikor az első gyakorlati kísérletek meghiusúlnak, hogy a nemzeti színházat a hamburgi vállalkozáshoz hasonlóan, részvénytársasággá szervezzék, a nemzeti színház egyre inkább a tudósok és művészek fóruma, akik itt terjesztik elő a nemzeti jellegről, az egyesítésről vallott különböző nézeteiket. A színházi viszonyokra kettősen hatnak ezek a viták. Egyrészt a nemzeti színház elnevezés olyannyira a nyilvánosság fókuszába kerül, hogy több fejedelem ékesíti saját színházát e név fényével; így többek közt Bécs, Mannheim, München és Berlin. A "nemzeti" szót saját uralkodási területükre vonatkoztatják. Másrészt ez a kísérlet a polgári színház leválását célozza azon színházi formákról, amelyeket eddig a vándortársulatok nyújtottak az összlakosságból verbuválódott közönség számára. A nemzeti színház godolatát életre hívó tudósok, művészek a színházon nemcsak a különleges mozgások, a hely, a nyelv és a mozgások dologi attribútumai által kiemelt történést értették, amely játékos komponenseket is tartalmaz, 51